eur:
394.29
usd:
370.33
bux:
65045.06
2024. április 19. péntek Emma

Elrendelte a nyugdíj ügyében összegyűjtött aláírások ellenőrzését az OVB

Az Országos Választási Bizottság (OVB) pénteki ülésén elrendelte a nyugdíjkorhatár ügyében a Szakszervezetek Együttműködési Fóruma (SZEF) által összegyűjtött aláírások hitelességének ellenőrzését.

Az aláírások hitelességét a Közigazgatási és Elektronikus Közszolgáltatások Központi Hivatala (KEK KH) végzi el, erre 45 nap áll rendelkezésére.

Az Országos Választási Bizottság (OVB) által az év elején hitelesített országos népi kezdeményezés aláírásgyűjtő ívén az szerepel: "Alulírottak egyetértünk, azzal, hogy a Magyar Köztársaság Országgyűlése tárgyalja újra a nyugdíjkorhatár 62 évről 65 évre történő emelését."

A jogorvoslati határidő lezárulta után ebben a témában indulhatott az aláírásgyűjtés, ami augusztus 5-én járt volna le, ám az aláírásokat már előző nap leadták.

Varga László, a SZEF elnöke az ívek leadásakor az MTI-vel azt közölte: 69.931 támogató aláírást nyújtottak be, továbbá 58 olyan ívet is, amelyeken az adatokat feltehetően hiányosan vagy hibásan adták meg.

Amennyiben az ellenőrzés során legalább 50 ezer hiteles aláírást találnak, úgy az Országgyűlésnek újra kell tárgyalnia a nyugdíjkorhatár 62 évről 65 évre történő emelését.

Az OVB pénteki ülésén elrendelte az aláírások hitelességének ellenőrzését, a bizottság ezt követően (ha 50 ezer érvényes aláírást találnak) az erről szóló határozatot elküldi az Országgyűlésnek.

Az országos népi kezdeményezés támogatására a hitelesített mintapéldánnyal megegyező aláírásgyűjtő íveken lehet aláírást gyűjteni, erre két hónap áll a kezdeményező rendelkezésre. Amennyiben összegyűlik legalább 50 ezer választópolgár támogató aláírása, az országos népi kezdeményezésben megfogalmazott kérdést az Országgyűlés köteles megtárgyalni.

Címlapról ajánljuk
Az óvóhelyre kellett menekíteni Kijevben a német gazdasági minisztert

Az óvóhelyre kellett menekíteni Kijevben a német gazdasági minisztert

A háború kitörése óta másodszor látogatott Ukrajnába a német gazdasági miniszter. Robert Habeck célja az volt, hogy a kétoldalú gazdasági kapcsolatok megerősítéséről tárgyaljon A vizit alig huszonnégy órás volt, közben ugyanakkor a háború viszontagságait egy kijevi óvóhelyen is tapasztalhatta.

Harry hercegi címe bánhatja, hogy állandó amerikai lakos lett

Harry herceg, III. Károly angol király kisebbik fia hivatalosan is felszámolta kapcsolatait Nagy-Britanniával. Így értékelik a szigetországban a lépését, hogy az Egyesült Államokat jelölte meg állandó lakhelyeként. Felmerült, hogy emiatt elveszítheti hercegi címét.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.04.22. hétfő, 18:00
Dobrowiecki Péter Lengyelország-szakértő, az MCC Magyar-Német Intézet kutatási vezetője
Mitrovits Miklós történész, Lengyelország-szakértő
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×