eur:
394.24
usd:
369.95
bux:
65045.06
2024. április 20. szombat Tivadar

A kormány első hatvan napjának krónikája - harmadik rész

Kisebb parlament, kevesebb minisztérium, kettős állampolgárság, a három csapás törvénye - egyebek mellett ezekről is döntöttek a képviselők májusban és júniusban. Sorozata harmadik részében az InfoRádió a második Orbán-kormány első hatvan napjának újabb fontosabb döntéseit és az Országgyűlés határozatait idézi fel.

A május 14-e óta dolgozó Országgyűlés már a kormány május 29-i megalakulása előtt döntött az országgyűlési képviselők létszámának csökkentéséről és a kevesebb - mindössze nyolc - minisztériumból álló új kormányzati struktúráról. Létrehozták a miniszterelnök-helyettes és visszaállították a közigazgatási államtitkár posztját. Jogszabály született a kisebbségek parlamenti képviseletéről. Május 26-án az Országgyűlés megadta a szavazati joggal nem járó állampolgárságot a határon túli magyaroknak.

A miniszterelnök május 29-én ismertette a Nemzeti Együttműködés Nyilatkozatát, majd a 85 oldalas kormányprogramot. Egyebek mellett azt ígérte, hogy tíz év alatt egymillió új munkahelyet teremtenek, egyszerűsítik az adórendszert, és két héten belül megerősítik a közbiztonságot.

Június elsején a Nemzeti Összetartozás Napjává nyilvánították a trianoni békeszerződés aláírásának napját, június 4-ét, amikor emlékülést tartott a törvényhozás. Határoztak a képviselők arról, hogy a jövő őszi népszámlálás során a vallásra, az egészségi állapotra, a nyelvismeretre, a közlekedésre és az utazásra, illetve az üdülőtulajdonra is rákérdeznek. Megváltoztatták a közterületi parkolás szabályait, a parkoltatást önkormányzati jogkörbe utalták.

Június 8-án döntöttek az önkormányzati képviselők létszámának csökkentéséről, és szigorították az ajánlás szabályait. Törvény született arról, hogy az állam indoklás nélkül, két hónapos felmondási idővel elbocsáthatja a kormánytisztviselőket. (Ezt néhány nappal később Sólyom László köztársasági elnök megfontolásra visszaküldte az Országgyűlésnek.)

Megszűnt a Nemzeti Vagyongazdálkodási Tanács, valamint az Ellenőrző Bizottság, kormányhatározattal verseny nélkül is használatba adható lett az állami vagyon, és kormánybiztost neveztek ki az APEH, illetve a VPOP összevonására. A parlament módosította a közoktatási törvényt, annak érdekében, hogy megszüntessék az egyházi iskolák hátrányos megkülönböztetését.

Az "igen" gombot nyomta meg a kormánytöbbség a büntető törvénykönyv szigorításáról szóló szavazáson is. Ennek része volt az úgynevezett "három csapás", amely a visszaeső erőszakos bűnözőkre súlyosabb büntetést szabott ki. A Btk. módosítása révén szigorúbb szankcióra számíthatnak azok, akik tanárokat vagy rendőröket bántalmaznak, és a nemzetiszocialista mellett a kommunista rendszerek bűneinek nyilvános tagadását is büntethetővé tették.

Június 8-án a kormánypárti képviselők kétharmados országgyűlési többsége elfogadta azt a javaslatot, hogy jogosítványt csak az szerezhessen, akinek legalább általános iskolai végzettsége van, és támogatták a 2006-os tűzijáték, illetve a négy évvel ezelőtti őszi tömegoszlatások áldozatainak kárpótlásáról szó határozatot.

A miniszterelnök ekkor ismertette a kormány 29 pontos gazdasági akciótervét. Ennek részleteit az új Országgyűlés és a második Orbán-kormány eddigi döntéseit bemutató sorozatunk következő, negyedik részében idézzük fel.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk

Harry hercegi címe bánhatja, hogy állandó amerikai lakos lett

Harry herceg, III. Károly angol király kisebbik fia hivatalosan is felszámolta kapcsolatait Nagy-Britanniával. Így értékelik a szigetországban a lépését, hogy az Egyesült Államokat jelölte meg állandó lakhelyeként. Felmerült, hogy emiatt elveszítheti hercegi címét.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.04.22. hétfő, 18:00
Dobrowiecki Péter Lengyelország-szakértő, az MCC Magyar-Német Intézet kutatási vezetője
Mitrovits Miklós történész, Lengyelország-szakértő
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×