Egy budai és egy pesti kórházba kerülhetne a korábban eladott Shöpf-Merei Ágost Kórház egyik részlege, amely az anyavédelemmel foglalkozott.
Pesti Imre a Fővárosi Közgyűlés egészségügyi bizottságának alelnöke az InfoRádióban elmondta: a Fidesz önkormányzati választási győzelme után biztosítaná, hogy ismét legyen olyan intézmény Budapesten, amely a krízisterhesek magas szintű ellátását biztosítaná.
A politikus úgy fogalmazott: a kórház korábbi orvosai külföldre mentek, illetve szétszóródtak az országban, ezért újra össze kell hozni a meglévő tudást és szakmai csapatot kell építeni. Pesti Imre szerint a tervek a következő évben már megvalósulhatnak.
Hanganyag: Gál Ildikó
KAPCSOLÓDÓ HANG:
Pesti Imre