eur:
394.24
usd:
369.95
bux:
65045.06
2024. április 20. szombat Tivadar

Ingyen tűzijáték augusztus 20-án - a nap legfontosabb hírei

Ingyen rendezi meg a szombathelyi KOPULA-96 Kft. az idei, augusztus 20-ai tűzijátékot. Nagy Anna kormányszóvivő elmondta: az ünnepségeket az árvízkárosultak megsegítése jegyében rendezik meg.

A szombathelyi cég tulajdonosa közölte: a tölteteket az idén nem a hidakról és a Citadelláról, hanem három uszályról lövik majd fel. Farkas Mihály hangsúlyozta: a látvány ennek ellenére nem marad el a tavalyitól. A tájékoztatón bejelentették azt is, hogy az ország tortája ebben az évben egy veresegyházi cukrászda szilvagombóc tortája lesz. Az augusztus 20-ára tervezett, ezerszeletes édességből 500 árvízkárosult gyermek is kap majd.

Pontosítana az MSZP

Az MSZP szerint az Új Széchenyi-terv tartalma megegyezik az előzővel, de a párt kifogásolta, hogy a tervezetből hiányzik a leghátrányosabb helyzetű 33 kistérség felzárkóztatásának programja. A szocialista Varju László reményét fejezte ki, hogy folytatódik az Új Magyarország Fejlesztési Terv, üdvözölte ugyanakkor a Széchenyi-terv elindítását, és annak társadalmi vitára bocsátását. Korábban a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium fejlesztéspolitikai koordinációért felelős államtitkára a Népszabadságnak azt mondta: nem jelenti az Új Magyarország Fejlesztési Terv azonnali eltörlését az Új Széchenyi-terv; nem szűnik meg a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség és a közreműködő szervezetek sem. Molnár Ágnes hozzátette ugyanakkor, hogy az Új Széchenyi-terv elfogadása után már csak az abban foglalt célkitűzéseknek megfelelő új pályázatokat indítanak el.

Jankovics: "Nem akarok mindent felforgatni"

Számos aránytalanságot meg kíván szüntetni a Nemzeti Kulturális Alapnál a szervezet új vezetője. Jankovics Marcell azt mondta: a működés alapvető átalakítását nem tervezi. Az elnök, aki 1998 és 2002 között már állt az alap élén, azt mondta: a szakmai kollégiumi rendszert megtartaná, az összeférhetetlenségek kizárására azonban szerinte hatékonyabb módszer, ha a pályázatokban érintett kollégiumi tagok csak a miniszteri keretből kérhetnének támogatást. Jankovics Marcell az aránytalanság felszámolásánál arról beszélt, hogy biztosítani kell a Budapest, a vidék és a határon túli területek közötti egyensúlyt, valamint különös figyelmet kell fordítani a gyermekkultúrára.

Nem szavazhatunk a nyugdíjkorhatárról

Nem lehet népszavazást tartani a 60. életév betöltése előtti öregségi nyugdíjról - döntött az Országos Választási Bizottság. A testület az indoklás szerint azért nem hitelesítette az aláírásgyűjtő ívet, mert az abban foglalt kérdés alapján rendezett eredményes népszavazás sértené a jogbiztonság elvét. Bordás Vilmos, az OVB elnöke elmondta: a referendumot egy magánszemély kezdeményezte, aki a népszavazással azt szerette volna elérni, hogy a 60. életév betöltése előtt senki se kaphasson öregségi nyugdíjat. Az indoklás szerint egy eredményes népszavazás után azok, akik ma 60 év alattiak, de öregségi nyugdíjat kapnak, elveszítenék az ellátást.

Jó félévet zárt a Richter

A stratégiának megfelelő, jó első félévet zárt a Richter Gedeon Nyrt. A társaság vezérigazgatója azután beszélt erről az InfoRádióban, hogy a gyorsjelentés szerint mintegy 38 százalékkal, 38,2 milliárd forintra nőtt a cég első félévi adózott eredménye az előző év azonos időszakához képest. Bogsch Erik hangsúlyozta: a pénzügyi eredményt néhány rendkívüli tétel is javította; az év egészében maximum öt százalékos növekedésre számít. A Richter vezérigazgatója a Széchenyi-tervről azt mondta: az egészség-, és azon belül a gyógyszeripar fejlesztése jelentősen hozzájárulhat a gazdasági növekedés beindításához.

Már várni kell a fordulatra

Az Opten céginformációs szolgáltató adatai szerint a magyar gazdaságnak még várnia kell a sokak által előre jelzett fordulatra. A társaság stratégiai igazgatója az InfoRádióban elmondta: júliusban, rekordszámban indult felszámolás a hitelezők, illetve a tulajdonosok kezdeményezésére is; az előző év azonos időszakához viszonyítva 29, illetve 11 százalékos a növekedés. Csorbai Hajnalka közölte: a jelentős növekedés részben szezonális okokkal - a bíróságok működésének rendjével - magyarázható. Hangsúlyozta: a cégek megszűnése akár a piac megtisztulását is jelenthetné, de a tulajdonosok többsége a felszámolás után azonnal új vállalkozásba kezd.

Vádat emeltek a pécsi egyetemi lövöldöző ellen


Vádat emelt az ügyészség a tavaly novemberi pécsi egyetemi lövöldözés gyanúsítottja ellen. Hajdu István, a Baranya Megyei Bíróság szóvivője az InfoRádióban elmondta: az ügyészség előre kitervelten, sok ember életét veszélyeztetve, több ember sérelmére elkövetett emberölés kísérlete miatt emelt vádat. Szólt arról is, hogy a bűncselekmény indítékáról nem beszélhet, csak annyit mondott: személyes konfliktus áll a háttérben. A gyógyszerészhallgató 2009. november 26-án, a Pécsi Tudományegyetem biofizikai intézetében pisztollyal megölte 19 éves csoporttársát, három embert pedig súlyosan megsebesített.

Címlapról ajánljuk

Harry hercegi címe bánhatja, hogy állandó amerikai lakos lett

Harry herceg, III. Károly angol király kisebbik fia hivatalosan is felszámolta kapcsolatait Nagy-Britanniával. Így értékelik a szigetországban a lépését, hogy az Egyesült Államokat jelölte meg állandó lakhelyeként. Felmerült, hogy emiatt elveszítheti hercegi címét.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.04.22. hétfő, 18:00
Dobrowiecki Péter Lengyelország-szakértő, az MCC Magyar-Német Intézet kutatási vezetője
Mitrovits Miklós történész, Lengyelország-szakértő
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×