Állóháború a Malévnál

InfoRádió / MTI
2010. július 31. 16:05
A Malév a pilóták szakszervezetének tiltakozása ellenére kitart a költségcsökkentési program mellett. A nemzeti légitársaság kommunikációs vezetője azután közölte ezt, hogy az újabb tárgyalási fordulón sem sikerült megállapodni az új kollektív szerződésről.

Hegedűs Ádám tájékoztatása szerint a Malév vezetősége és hat szakszervezete már 3 hónapja folytat intenzív tárgyalásokat egy rugalmas, a vállalat számára kisebb költséget jelentő, a versenytársak körében is alkalmazott Kollektív Szerződés megkötéséért.

Mint hangsúlyozta: egyedül a pilóták érdekképviseletével vannak viták a munkaidőre vonatkozó szabályzat átalakítása ügyében. Hegedűs Ádám közlése szerint a Malév-pilóták évi repülési ideje jelenleg elmarad a konkurens légitársaságok pilótáinak teljesítményétől.