Ma mutatja be az új Széchenyi terv vitairatát Orbán Viktor miniszterelnök, Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter és Fellegi Tamás nemzeti fejlesztési miniszter Budapesten.
Navracsics Tibor miniszterelnök-helyettes korábban úgy fogalmazott: a Széchenyi-tervvel újabb forrásokat csoportosítanak át a kis- és közepes vállalkozásoknak. Hozzátette: lezártak egy régi korszakot; elintézetlen ügyeket és társadalmi konfliktusokat oldottak meg. Szólt arról is hogy, az új korszaknak meg kell hoznia a bővülést, a felelős gazdaságpolitikát, és meg kell jelenítenie az állampolgárok számára a kisebb, átláthatóbb államot.
Az első Széchenyi Tervet 2000-ben dolgozta ki és fogadta el az első Orbán-kormány.