Gyökeres változások várhatóak a katasztrófavédelmi rendszerben

InfoRádió / MTI
2010. július 28. 15:59
Gyökeres változtatások bevezetésére készül az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (OKF) vezetője, aki a Fővárosi Tűzoltó-parancsnokság szerdai állománygyűlésén azt mondta: az ehhez szükséges törvényalkotási folyamat elkezdődött.

Bakondi György vezérőrnagy, az OKF három héttel ezelőtt kinevezett főigazgatója közölte: szerdán létrejött az a munkabizottság, amely kidolgozza a még az ősszel az Országgyűlés elő kerülő új katasztrófavédelmi törvénycsomagot. Véleménye szerint jelentős változtatásokra van szükség a rendszer valamennyi területén.

Mint mondta, az elmúlt nyolc évben értelmetlen vizsgálatok és intézkedések sorozatát hajtották végre, gyenge volt a jogkövető magatartás, a szervezet megítélése pedig nemzetközi viszonylatban is romlott.

KAPCSOLÓDÓ HANG:
Kálló Izabella összefoglalója
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást