"Tarthatatlan az ismeretek meghatározása nélküli alaptanterv"

Infostart
2010. július 27. 12:00
Műveltségi-tartalmi változások lesznek az új Nemzeti alaptantervben - hangsúlyozta az InfoRádióban az oktatásért felelős államtitkár. Hoffmann Rózsa elmondta, hogy a változtatásokról a szakmával együtt szeretne döntést hozni.

Az ismeretek meghatározása nélküli alaptanterv azt eredményezi, hogy az iskolákban azt tanítanak, amit akarnak, amit a helyi tantervükben meghatároztak, a fontos az, hogy a kompetenciakövetelményeknek megfeleljenek - mondta az InfoRádiónak az oktatási államtitkár.

Ez a kormány szerint tarthatatlan, hiszen az oktatási rendszer széteséséhez, a nemzeti műveltségi kánon felbomlásához vezethet. Vissza kell tehát térni ahhoz az évszázadok óta kialakult rendhez, amelyben központilag meghatározzák az iskolákban tanítandó műveltségtartalmakat - tette hozzá Hoffmann Rózsa.

Az államtitkár szavai szerint lehetőséget hagynának az intézmények számára arra, hogy a tananyagot saját elgondolásuk, érdekeik és lehetőségeik szerint alakítsák, kiegészítsék, vagy a hangsúlyokat áthelyezzék. A rendszer 2003-ig jól működött 2003-ig, ezt szeretnék visszaállítani - jegyezte meg.

Az új Nemzeti alaptantervet a tanév közepére olyan állapotba kívánják hozni, hogy arról megkezdődhessen a szakmai konzultáció; ha ez sikeres lesz, a NAT jövő szeptembertől fokozatosan hatályba is léphet - magyarázta Hoffmann Rózsa.

Az államtitkár szerint fontos, hogy az ilyen kérdésekben ne az oktatáspolitika, hanem a szakma szava legyen a döntő. Mint mondta, a szakma igényli, hogy oktatandó tartalmak meghatározását.

Hanganyag: Gál Ildikó


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Hanganyag
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást