Hiánycikk lesz egy ideig a dinnye

Infostart
2010. július 27. 16:17
A hűvösebb idő miatti átmeneti hiány ellenére összességében elegendő lesz a dinnyetermés a hazai fogyasztók ellátására. A Magyar Zöldség-Gyümölcs Szakmaközi Szervezet és Terméktanács főtitkára az InfoRádióban elmondta: a három hetes késéssel indult szezon akár szeptember végéig is eltarthat. Mártonffy Béla szólt arról is, az exportnál várhatóan 30-40 százalékkal, összességében több tízmilliárd forinttal csökkenhet a bevétel. Emlékeztetett arra: mintegy 200 ezer tonna az átlagos termés egy szezonban.

Magyarországon 6-7 ezer hektáron termesztenek évi mintegy 200 ezer tonna dinnyét - mondta az InfoRádiónak Mártonffy Béla, aki hozzátette: az idei májusi hideg időjárás sok kárt tett a termésben, mivel a dinnye melegigényes növény.

A korai hideg, csapadékos idő miatt 30-40 százalékkal kevesebb dinnye termett, ám a hazai fogyasztás kielégítésére ez a mennyiség is bőségesen elegendő a Magyar Zöldség-Gyümölcs Szakmaközi Szervezet és Terméktanács főtitkára szerint.

Hangsúlyozta azonban, hogy a 40-50 százalék körüli export biztos, hogy kevesebb lesz, és úgy számolnak, a teljes bevételből 30-40 milliárd forintnyi kiesés lesz. Ez függ attól, hogy az ősz mennyire lesz csapadékos és hideg. A kiesés miatt többe kerül majd a dinnye kilója, amely az elmúlt években 8 és 60 forint között változott.

A mostani hideg időben kevesebb a dinnyefogyasztás, de a jövő héttől már újra meleg lesz, ezért a felvásárlók és a kereskedők már keresik az újabb dinnyét. A következő beérés azonban egy-két hét múlva várható csak, addig kevesebb lesz a gyümölcsből a piacon - mondta a főtitkár, aki úgy véli, ez a hiányhelyzet csak rövid ideig lesz tapasztalható, de valószínűleg még szeptemberben is bőven lesz dinnye.

Hanganyag: Herczeg Zsolt