Januártól bevezetik az egykulcsos adórendszert - a nap legfontosabb hírei

Infostart
2010. július 26. 22:05
Januártól bevezetik az egykulcsos, családokat támogató adórendszert - jelentette be a miniszterelnök. Orbán Viktor a Magyar Televízió az Este című műsorában úgy fogalmazott: reményei szerint a változtatás nem csupán az emberek számára lesz jó, hanem létrehozza Közép-Európa egyik legversenyképesebb adórendszerét.

Nem sokkal korábban a kormányszóvivői tájékoztatón a közigazgatási és igazságügyi miniszter arról szólt, hogy a kabinet már a héten meghirdeti az új Széchenyi-tervet. Navracsics Tibor az Orbán-kormány első 60 napját értékelve azt is közölte: a tervvel újabb forrásokat csoportosítanak át a kis- és közepes vállalkozásoknak. Navracsics Tibor úgy fogalmazott: lezártak egy régi korszakot; elintézetlen ügyeket és társadalmi konfliktusokat oldottak meg.

Orbán: A legfontosabb a munkahelyteremtés

Továbbra is a legfontosabb feladatnak tartja a munkahelyteremtést a kormány - közölte miniszterelnök. Orbán Viktor Székesfehérváron, egy uniós támogatással megvalósuló üzemcsarnok alapkőletételi ünnepségén azt mondta: a célként kitűzött egymillió új munkahelyet csak új termelési kapacitások beindításával lehet létrehozni. A kormányfő közölte: a munkahelyeket nem az állam hozza létre, hanem sok beruházásból teremthető meg.

Demszky: Bajba kerülhet a BKV

A főpolgármester szerint októberben veszélybe kerülhet a BKV fizetőképessége, ha az Orbán-kormány nem fizeti ki a Bajnai-kabinet által tavaly decemberben vállalt támogatást. Demszky Gábor közölte: a július 15-i határidőig nem érkezett meg az esedékes, 7,4 milliárd forintos részlet. Nagy Anna kormányszóvivő azt mondta: vizsgálják, hogy teljesíthető-e a korábbi megállapodás.

Századvég: nem változott a koalíció támogatottsága

Egy friss felmérés szerint nem változott a kormánytöbbség társadalmi támogatottsága a választások óta eltelt három hónapban. A Századvég Alapítvány közölte: a júliusi közvélemény-kutatás alapján a Fidesz-KDNP pártszövetség népszerűsége - az összes megkérdezett, valamint a biztos szavazó pártválasztók körében is - csaknem négyszerese volt az ellenzék vezető erejét adó MSZP támogatottságának. A felmérés szerint a biztos szavazó pártválasztók körében a Fidesz-KDNP-re 64, az MSZP-re 16, a Jobbikra 10, az LMP-re pedig 8 százalék voksolna. A Századvég július 19-e és 23-a között, ezer ember megkérdezésével készítette felmérését.

Többen szavazhatnak a kisebbségi önkormányzatokra

Az idén csaknem 29 ezerrel többen jelentkeztek a kisebbségi választói jegyzékbe, mint négy éve. A legtöbben a cigány, a legkevesebben pedig a szlovén közösséghez tartozónak vallották magukat. Az Országos Választási Iroda adatai szerint az előírt határidőig, július 15-éig 228.664-en vetették fel magukat a névjegyzékbe.

Gyerekmunka az M7-es építkezésén

Az állampolgári jogok országgyűlési biztosa szerint nincs kellő jogszabályi védelem a gyermekek foglalkoztatása ellen. Szabó Máté azért indított vizsgálatot az ügyben, mert sajtóhírek szerint az M7-es autópálya építkezésén gyermekkorú munkavállalókat találtak. Az ombudsman az InfoRádióban emlékeztetett arra, hogy a 15 évesnél fiatalabbak foglalkoztatását szigorúan tiltja a törvény.

Nem változik az üzemanyagok ára

Nem változtat a héten a Mol az üzemanyagok nagykereskedelmi árán - értesült a távirati iroda. Az MTI emlékeztetett arra, hogy a múlt héten bruttó két forinttal csökkentette az olajipari társaság a 95-ös benzin és három forinttal a gázolaj literenkénti nagykereskedelmi árát. Ezzel a benzin átlagára 340, a gázolajé pedig 323 forintra esett.

Átadták az M31-es autópályát

Átadták az M31-es autópályát. Az M0-ás autóutat az M3-as sztrádával összekötő pálya - amelyet díjmentesen használhat valamennyi jármű - 21,8 milliárd forintba került, és mintegy másfél év alatt készült el. Béni Gyöngyi, az Állami Autópálya-kezelő kommunikációs vezetője korábban közölte: az M31-es nemcsak tehermentesíti az M0-ás-M3-as csomópontot és az autópálya Budapest és Gödöllő közötti szakaszát, hanem 15 kilométerrel rövidíti a hazánkon áthaladó járművek útvonalát.

Újabb Irán elleni szankciókat fogadott el az EU


Irán elleni új uniós szankciókat hagytak jóvá a tagországok külügyminiszterei. Az intézkedések elsősorban a kereskedelmi, a bank- és az energiaszektort érintik. A legjelentősebbek azok a tilalmak, amelyek az iráni olaj-, illetve gáziparba való további beruházásokat akadályozzák, és ezzel korlátozzák a perzsa állam olajfinomító, illetve földgázellátási kapacitását. Irán hivatalosan elítélte az újabb uniós szankciókat. Mahmúd Ahmadinezsád iráni elnök korábban azt mondta: Teherán keményen reagál minden ellenséges akcióra.