Félbeszakadt a tárgyalás az IMF és a kormány között - a nap legfontosabb hírei

Infostart
2010. július 17. 23:25
Elhalasztja az Európai Bizottság és a Nemzetközi Valutaalap a Magyarországnak nyújtott pénzügyi segítségnyújtás újabb, sorrendben ötödik felülvizsgálatának lezárását - közölték Brüsszelben, miután lefolytatták a Magyarország számára nyújtott uniós pénzügyi segítségnyújtás ötödik felülvizsgálatát Budapesten.

A Nemzetközi Valutalap közleménye szerint a magyar gazdaság az exportnak köszönhetően kilábalt a mély válságból, de a hazai kereslet gyenge. Az IMF úgy fogalmaz: a magyar kormánnyal folytatott tárgyalásokon ugyan sok a közös alap, de több kérdés nyitva maradt; úgy vélik: a magyar kormánynak számos kérdésben időre van szüksége, hogy további pontosítással szolgáljon, ezért később folytatják a tárgyalásokat. Az IMF küldöttsége szerint a 2010-re tervezett 3,8 százalékos GDP-arányos költségvetési hiány, valamint ennek 3 százalék alá szorítása jövőre megfelel a szükséges konszolidációnak, de ehhez további, nehéz intézkedéseket kell hozni. Matolcsy György a magyar delegációt vezető nemzetgazdasági miniszter a tárgyalások után közölte: a kormány folytatja a strukturális reformok politikáját a partnerek által fontosnak tartott területeken - így az adórendszer, az egészségügy és a közösségi közlekedés területén is. A tárcavezető közleménye szerint a kormány elkötelezett aziránt, hogy Magyarország minél előbb Közép-Európa legversenyképesebb és legmegbízhatóbb országa legyen.

Változatlan alapkamatot jósolnak

Az 5,25 százalékos jegybanki alapkamat szinten tartását prognosztizálják londoni elemzők. A távirati iroda által megkérdezett befektetési és elemző cégek egyike sem vár kamatmódosítást a Magyar Nemzeti Bank Monetáris Tanácsának hétfői ülésén. Eltérőek ugyanakkor a vélemények arról, hogy a jegybank végrehajt-e még az idén újabb kamatcsökkentést. A Barclays Capital szerint az MNB decemberben negyed százalékponttal mérsékli a kamatot, amely 2011 első negyedévének végére 4 és fél százalékig csökkenhet. A 4cast, valamint a Capital Economics londoni pénzügyi-gazdasági tanácsadó és elemző csoport az év egészére kamattartást jósol, és csak kedvező makrogazdasági adatok esetén tart lehetségesnek enyhítést a Goldman Sachs és a JP Morgan bankcsoport is.

Újabb vezetőt menesztenek?

Elbocsátást, valamint törvénymódosítást ígért, és az építkezések leállítását szorgalmazta a Vidékfejlesztési Minisztérium környezetvédelmi államtitkára, mert a Sajó árterében a júniusi pusztító árvíz ellenére néhány cég továbbra is építkezni akar, és erre engedélyük is van. Illés Zoltán egy felsőzsolcai lakossági fórumon az ígérte, hogy meneszti az Észak-magyarországi Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Vízügyi Felügyelőség vezetőjét. A államtitkár azt kérte a beruházótól, hogy magától állítsa le az építkezést Miskolc határában, ellenkező esetben a helyi önkormányzat építésügyi hatóságához fordul, amelytől elvárja, hogy vonja vissza az engedélyt. Illés Zoltán szólt arról is: vizsgálják annak a jogi lehetőségét, hogy miképp lehetne lebontatni azokat az áruházakat, amelyek nagyvízi mederbe épültek. Illés Zoltán jelezte két törvénymódosítás is készül.

Növelné a forrásokat Hoffmann Rózsa

A bruttó hazai termék, a GDP 8 százalékára emelné az oktatásügyre fordítható forrásokat a Nemzeti Erőforrás Minisztérium oktatási államtitkára. Hoffmann Rózsa a Magyar Szó című újvidéki lapnak adott interjúban emlékeztetett arra: az 1920-as években, Klebelsberg Kunó minisztersége idején a GDP 16 százalékát kapta a kultusztárca. Hangsúlyozta: erre most nem lát esélyt, de a forrásokat mindenképpen növelni szeretné. Az államtitkár szólt arról is, hogy szándékai szerint megmaradnak a magyarországi oktatásban továbbtanuló határon túli magyaroknak járó ösztöndíjak függetlenül attól, hogy az adott diák megszerezte-e a magyar állampolgárságot.

A Jobbik nem adóztatná meg az üdülési csekket

Az üdülési csekkek adómentességét előíró törvényjavaslat benyújtását tervezi a Jobbik. Szilágyi György, a párt országgyűlési képviselője azt monda: a magyarok kétharmada nem engedheti meg magának idén a nyaralást, amihez a lakosság anyagi gondjai mellett a kormányzati intézkedések elmaradása is hozzájárul. Az ellenzéki politikus úgy véli: a nyaralás lehetőségét elsősorban az üdülési csekkekkel lehetne elősegíteni, de jelenleg ilyet - a nyugdíjasokon és fogyatékkal élőkön kívül - csak a havi bruttó 130 ezer forintnál kevesebbet keresők igényelhetnek.

Hatályba lépett a módosított szlovák állampolgársági törvény

Hatályba lépett a módosított szlovák állampolgársági törvény, amely szerint az, aki önként felveszi egy másik ország állampolgárságát - néhány esettől eltekintve - automatikusan elveszti a szlovákot. Az Új Szó című szlovákiai magyar lap emlékeztet arra, hogy a jogszabályt még Robert Fico kormányának javaslatára változtatta meg a parlament, közvetlenül azután, hogy Magyarország jóváhagyta a kettős állampolgárságról szóló törvényt.

Cáfol Kína

A kínai miniszterelnök cáfolta, hogy országában a korábbiaknál kedvezőtlenebb a befektetési környezet a külföldiek számára. Wen Jiabaoszerint a külföldi befektetés nem áramlik abba az országba, ahol romlik a környezet. A miniszterelnök Angela Merkel német kancellárral vett részt egy kereskedelmi szemináriumon, ahol Jürgen Hambrecht, a német BASF igazgatótanácsának elnöke azt hozta fel, hogy Kínában az állami megrendeléseknél a hazai vállalatok fejlesztéseit kívánják előnyben részesíteni. A kínai miniszterelnök azt hangsúlyozta, hogy továbbra is várják a külföldi beruházókat, akiknek a hazaiakkal azonos elbánást ígért.

Erdőtüzek Athénban

Két nagy erdőtűz ég Athén közelében, a súlyosabbik a déli órákban tört ki Kalamosz üdülőváros közelében, egy hegyi szakadékban. A tűz Marathon városa, illetve egy tó felé tart, amely a görög főváros egyik fontos víztartalékát képezi. Egy veszélyeztetett falut kiürítettek. A másik tűz Lávrió kikötőváros közelében lobbant fel, ahol egy cserkésztábort is kiürítettek a biztonsági kedvéért.