Balaton: Élnek, mint hal a meleg vízben

Infostart
2010. július 16. 05:35
Nincs veszélyben a balatoni halállomány a nagy hőség miatt. A horgásztavak tulajdonosainak viszont gondot okoz a 28-29 fokos víz, az algák ugyanis elszaporodhatnak a felmelegedett vízben - mondta el az InfoRádiónak Varga László, a Balatoni Halgazdálkodási Nonprofit Zrt. elnöke.

A Balaton vízhőmérséklete befolyásolja ugyan a benne élő halak életminőségét, de a vízi élőlényekre másképp hat a hőség, mint a szárazföldiekre - mondta el Varga László.

Az elnök kifejtette: a víz hőmérséklete a halak aktivitására hat. Egy ponton túl már zavaró a túl meleg környezet, de ennek nem 28 Celsius fok a határa. A halak a felmelegedett vízben szétszélednek, míg tavasszal csapatokban úszkálnak - jegyezte meg.

Meleg vízben a busa például gyorsabban képes úszni és többet táplálkozik. Ezért ilyenkor ezt a fajta halat nem is halásszák. Veszélyben tehát nincsenek a balatoni halak, mert a mérsékelt égövi területeken hozzászoktak az ilyen magas hőmérséklethez, elhullásuktól sem kell tartani - tette hozzá az elnök.

A Balaton-környéki tógazdaságoknál azonban már gondot okozhat a 28-30 Celsius fokra melegedett víz - figyelmeztetett Varga László. Ilyenkor a tóban elburjánzik az algaállomány, ami nem tesz jót a halaknak. A kékalga például kifejezetten mérgező hatású, de természetes vízben ez a fajta ritkán fordul elő.

Hanganyag: Szabó Fruzsina


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Hanganyag
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást