Jobbik: elfogadhatatlan a közbiztonsági törvényjavaslat több eleme

Infostart
2010. július 13. 19:09
Elfogadhatatlannak tartja a Jobbik a közbiztonsági törvényjavaslat több elemét. A radikális párt szerint megdöbbentő, hogy továbbra is szabálysértésnek minősülne a részvétel egy feloszlatott társadalmi szervezetben, valamint az, hogy a kormány 48 órára kitolná a tettenérés határidejét.

Lex Gárda - a Jobbik szerint így is lehetne nevezni a kormány által benyújtott közbiztonsági törvényjavaslatot, az ugyanis elsősorban a Magyar Gárdát, és az új szervezetet, a Magyar Nemzeti Gárdát lehetetlenítené el. Gaudi-Nagy Tamás, a párt képviselője elmondta, megdöbbentő, hogy a kormány törvényi erőre emelné azt a szerinte korábban már alkotmányellenes rendeletet, amely 150 ezer forintos pénzbüntetést ró ki azokra, akik részt vesznek egy feloszlatott társadalmi szervezet munkájában.

Elfogadhatatlannak nevezte a tettenérés határidejének kitolása is 48 órára, mert ez azt jelenti, hogy ha valaki elmegy egy bejelentett tüntetésre, majd hazamegy, és 47 óra múlva, hajnali 3-kor a kommandósok rárúghatják az ajtót.

Ez ügyben már Alkotmánybírósághoz fordult a Jobbik. A radikális párt rendvédelmi kabinetvezetője szerint kapkodás, előkészítetlenség és rengeteg helyesírási hiba jellemzi a törvényjavaslatot. Volner János azt mondta, vannak támogatható elemek is, de maga a hozzáállás sem jó.

A törvény 20 ezer forint feletti kárt okozó eseteket minősítene bűncselekményeknek, míg a Jobbik már kétezer forint felett büntetne. Volner János szerint a 20 ezres értékhatár zúdította a társadalom nyakára a megélhetési bűnözést.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Hanganyag
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást