Hetvenhat éves és ötven helyre jelentkező az idei felvételi rekorderek között

Infostart
2010. július 13. 08:00
Ötvenezer forintnál is többet kellett fizetnie a felsőoktatási felvételi eljárásért annak a diáknak, aki idén a legtöbb - szám szerint ötven - szakra adta be a jelentkezését. A legidősebb felvételiző 76 éves, aki tervei szerint szeptembertől gyógypedagógiát tanul majd - mondta az InfoRádiónak Nagy Gabriella, az Educatio Társadalmi Szolgáltató Nonprofit Kft. kommunikációs folyamatmenedzsere.

Nem csak a frissen érettségizettek jelentkeznek, az idősebb korosztályokban is sokan kedvet éreznek a tanuláshoz, ezt bizonyítja, hogy idén négy olyan jelentkező is akadt, aki már betöltötte a hetvenedik életévét - mondta az InfoRádiónak az Educatio Társadalmi Szolgáltató Nonprofit Kft. kommunikációs folyamatmenedzsere.

Nagy Gabriella hozzátette: a legidősebb az a 76 éves felvételiző, aki gyógypedagógia szakra szeretne járni, de rajta kívül beadta még a jelentkezési lapját egy 71 esztendős reménybeli jogász, valamit két hetvenéves - egyikük fizikusnak, másikuk villamosmérnöknek tanulna.

Ebben az évben a jelentkezők 36 százaléka 28 év fölötti.

Idén is van, aki halálbiztosra megy: ötven szakot jelölt be, ami nagyjából ötvenezer forintjába került. A csúcstartó mögött ketten végeztek negyven jelentkezéssel, egy felvételiző pedig 37 képzésre adta be a jelentkezését.

A legtöbben a kilencezer forintos, általános felvételi eljárási díjban foglalt három szakot jelölte meg - fűzte hozzá Nagy Gabriella.

Hanganyag: Szabó Fruzsina


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Hanganyag
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást