Forróságban fuldokol a főváros

Infostart
2010. július 13. 15:04
Locsolják az utakat a fővárosban, tovább tartanak nyitva a strandok és vizet osztanak a kánikula miatt. A vízfogyasztás kisebb mértékben, az áramfogyasztás viszont jelentősen nőtt Budapesten.

A Fővárosi Közterület Fenntartó járművei az utak locsolásával próbálják elviselhetőbbé tenni a hőséget. Horti Zsófia, a cég szóvivője az InfoRádiónak elmondta: 22 locsolóautó járja a főváros útjait, napközben a lakótelepeket éjszaka pedig a főváros főútvonalait próbálják hűsíteni locsolással.

A Budapest Gyógyfürdői és Hévizei Zrt. összes strandja meghosszabbított nyitva-tartással, este 8 óráig üzemel. A strandokon - ahogy a főváros főbb csomópontjában, főleg a felújítások környékén - vizet is osztanak az embereknek.

Múlt hét végétől tapasztalható már emelkedés a vízfogyasztásban, ami azt jelenti, hogy amíg múlt hét hétfőn nem érte el az 500 ezer köbmétert a napi fogyasztás, addig a hétvégén már 500 ezer fölé emelkedett, és tegnap 574 ezer köbmétert fogyasztottak a Fővárosi Vízművek szolgáltatási területén élők - tájékoztatott Lévai Zsuzsanna, a Fővárosi Vízművek szóvivője.

Az áramfogyasztás is megnőtt a légkondicionálók használata miatt - mondta az InfoRádiónak a Magyar Villamosenergia-ipari Átviteli Rendszerirányító Zrt. vezérigazgatója, Tari Gábor.

Hozzátette: Most egy nyári naphoz képest 200-250 megawattal nagyobb a teljesítményigény. Ezt azt jelenti, hogy megközelítettük a 6000 megawattos csúcsfogyasztási értéket. A MAVIR vezérigazgatója szerint van elegendő tartalék így is a villamosenergia-rendszerben.

A Fővárosi Kertészeti Zrt. a hőség miatt megnyitotta a közterületeken lévő ivókutakat, és naponta többször locsolja a zöld területeket.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Sigmond Árpád összefoglalója
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást