Egyedi elbírálást kér a kormánytól Felsőzsolca

InfoRádió / MTI
2010. július 13. 17:55
Egyedi elbírálást kér a kormánytól a károk enyhítésénél az árvízsújtotta Felsőzsolca önkormányzata. Eszlári Györgyi, a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei település alpolgármestere indoklásként azt mondta: az árvíz a Miskolchoz közeli városban okozta a legnagyobb kárt, ezért várnak megkülönböztetést az állam által elkülönített összegek odaítélésénél.

A hétezer lakosú városban a júniusi árvíz miatt kétszáznál több ház dőlt össze, a 2200 lakóingatlanból 1800 rongálódott meg és a természeti katasztrófa több mint ötezer embernek okozott kárt.

Közben sajtóértesülések szerint a miskolci ügyészség elrendelte a nyomozást a felsőzsolcai árvíz ügyében és a minisztérium is vizsgálódik - A Figyelőnet internetes portál úgy tudja: tanúk meghallgatásával és szakértők bevonásával vizsgálja tovább a júniusi árvíz esetleges felelőseit a rendőrség. A védekezéskor tapasztalt szervezetlenség és az ártér beépítése miatt hetekkel ezelőtt ismeretlen tettes ellen már érkezett panasz. A megyei rendőrkapitányságon nagy vagyoni kárt okozó gondatlanságból elkövetett közveszély okozás miatt indult vizsgálat.