Az alkotmány módosítása az államszervezet megváltoztatásával is járhat

Infostart
2010. július 11. 08:00
A mostaninál rövidebb alkotmányt, valamint kevesebb, de könnyebben megváltoztatható sarkalatos törvényt szeretne az új alaptörvény kidolgozásában résztvevő szakmai testület egyik tagja. Szájer József az InfoRádiónak elmondta: elképzelhető, hogy lesznek változások az állam szervezetében is, de elsősorban az ezeréves magyar alkotmányt, és a nyugat-európai demokráciák alaptörvényeit veszik alapul az alkotmányozáskor.

Elavult, és számos, az államszervezettel, alkotmányossággal kapcsolatos kérdésre nem tud választ adni a magyar alaptörvény - mondta az InfoRádiónak Szájer József, az új alkotmány kidolgozásában részt vevő miniszterelnöki tanácsadó testület tagja.

A politikus szerint olyan alkotmányra van szükség, amely erősíti az ország és a nemzet identitását, amelyhez érzelmileg is pozitívan lehet viszonyulni. Az új alaptörvénynek le kell zárnia az elmúlt húsz év jelentette átmeneti korszakot, és állást kell foglalnia olyan fontos érzelmi és társadalmi kérdésekben mint a határon túli magyarokért való felelősség.

A néppárti európai parlamenti képviselő hozzátette: a mostaninál rövidebb alkotmány létrehozását tervezik, és a sarkalatos törvények számát is csökkentenék, amelyek jó részét az Országgyűlés többsége által megváltoztathatóvá tennék.

Az alkotmány módosítása az államszervezet megváltoztatásával is járhat. Erre azért lehet szükség, mert a jelenlegi alaptörvény bizonyos intézményeket nagyon, talán túl részletesen, másokat viszont meglehetősen elnagyoltan szabályoz - magyarázta Szájer József.

Amiben kell a változás

Schöpflin György néppárti európai parlamenti képviselő szerint át kell alakítani a konstruktív bizalmatlansági indítvány intézményét, figyelembe kell venni az Alkotmánybíróság határozatait, le kell rövidíteni a kormányalakítási határidőket, és rögzíteni kell Magyarország alapértékeit. A politológus professzor az új alkotmány kialakításáért felelős kormányfői testület tagjaként ezeken a pontokon változtatná meg az alaptörvényt.

Nevetséges, hogy még mindig Rákosi alkotmánya adja az alaptörvényt Magyarországnak. Nem szabad figyelmen kívül hagyni ennek szimbolikáját - hangsúlyozta Schöpflin György.

Teljesen valószínűtlen, hogy a Fidesz az átalakítással nem demokratikus irányba fordítaná az alkotmányt - jelentette ki a politológus arra a felvetésre, hogy a kormánypárttal nem szimpatizáló polgárok jó része attól tart, hogy a kabinet a kétharmados többség birtokában kedvére formálhatja az államstruktúrát hatalmának bebiztosítása érdekében.

Hanganyag: Nagy Tamás

KAPCSOLÓDÓ HANG:
Szájer József
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást
Schöpflin György
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást