Börtön vár a biciklitolvajokra - hetilapszemle

Infostart
2010. július 8. 14:20
Addig tologatták egymás között a piti bűnözők aktáit a hatóságok, míg végül a bűnözők elhitték: kicsit lopni szabad Magyarországon. A múlt pénteken beterjesztett javaslat véget vet az abszurd helyzetek sorának - írja a Heti Válasz.

A Heti Válasz írása szerint zár alá kerülhetnek a piti tolvajok is - már ha sikerül elkapni őket. Pintér Sándor belügyminiszter azt ígérte: véget ér a "kis ügy nem ügy" korszak, és az a lehetetlen állapot, hogy a millió más feladattal terhelt jegyzőknek kellene tanúkat kihallgatniuk.

Az új szabály szerint a kis ügyekben is a rendőrség fog nyomozni,és nem a jegyző szobájában, hanem a bíróság épületében mondják ki a büntetést: legfeljebb 60 napra rács mögé kerülhet a tolvaj, és nincs kegyelem, a 14-18 év közöttiekre is vonatkozik a szabály.

A Figyelő szerint a kecskeméti gyár megvalósítására, illetve a termelésre létrehozott Mercedes-Benz Manufacturing Hungary Kft. egyelőre csak csepegteti a beszállítókkal kapcsolatos információkat, az viszont biztos, hogy a magyar építőipar rengeteget nyert a beruházással.

Frank Klein, a cég ügyvezetője a lapnak nyilatkozva a beszállítók kapcsán elmondta, hogy eddig 17 Magyarországon termelő vállalattal kötöttek szerződést, köztük jól ismert autóipari cégekkel is. Ezek a társaságok nem csak a kecskeméti, hanem a Németországban lévő rastatti gyárat is ellátják majd, a jövőben ugyanis ebben a két üzemben készülnek a mostani A és B osztály utódjának szánt kompakt modellek.

KAPCSOLÓDÓ HANG:
Hanganyag
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást