Elfogadta az Országgyűlés az egyszerűsített foglalkoztatásról szóló törvényt - a nap legfontosabb hírei

Infostart
2010. július 5. 21:13
Az Országgyűlés határozata szerint nem lép hatályba a parlament által tavaly elfogadott polgári törvénykönyv; a képviselők 311 igen, 42 nem szavazattal hozták meg döntésüket. A javaslatot csak az MSZP frakciója nem támogatta.

Az Alkotmánybíróság korábban megsemmisítette az új Ptk. hatályba lépéséről szóló rendelkezéseket, a jogbiztonság miatt azonban indokolt volt, hogy törvény mondja ki a hatályba lépés elmaradását. A munkaadók által kifogásolt naponkénti elektronikus bejelentési kötelezettség nem változik, de a munkavállalóknak és a munkaadóknak is több ponton előnyösebb az új, egyszerűsített foglalkoztatásról szóló törvény, amelyet szintén ma fogadott el az Országgyűlés. A jogszabály augusztus 1-jén lép hatályba. Jóváhagyta a Parlament a közoktatási törvény módosítását is; a szeptembertől életbe lépő változások alapján ismét lehetőség lesz a második év végén a buktatásra, ha a nevelőtestület úgy ítéli meg. Döntöttek a képviselők az érettségi vizsga és a felsőoktatási intézménybe való felvétel egyes szabályainak módosításáról is.

Összehangolják a karitatív munkát

Várhatóan az áradásokban megrongálódott közintézmények felújítására fordítja a kormány azt a pénzt, amelyet az augusztus 20-ai ünnepségek visszafogott költségvetésével takarít meg. Kovács Zoltán, a kormányzati kommunikációért felelős államtitkár azután beszélt erről, hogy Borsod-Abaúj-Zemplén megyében, Felsőzsolcán tájékozódott Nagy Anna kormányszóvivővel. Közben aláírták a Belügyminisztérium, a Magyar Vöröskereszt és a Magyar Ökumenikus Segélyszervezet közötti együttműködési megállapodást az árvíz sújtotta területeken végzett karitatív munka összehangolására. Pintér Sándor belügyminiszter azt mondta: a kabinet hozzájárul a 317 összedőlt ház felépítéséhez az önkormányzatokon és az önkéntes szervezeteken keresztül.

Lakóházakat rongált meg a vihar Nógrádban

Több lakóházban is kárt okozott az esti vihar a Nógrád megyei Litkén és Szécsényben. A megyei katasztrófavédelmi igazgatóság szóvivője elmondta: Litkén dió nagyságú jég esett, a vihar három épület tetőcserepeit rongálta meg. Szeles Péter közölte: Szécsényben egy kidőlő fa okozott kárt egy lakóházban, Nógrádszakál és Ludányhalászi között fa dőlt a sínekre, ott átmenetileg szünetel a vonatközlekedés.

Lezuhant egy Cessna Budapesten

Budapesten hárman meghaltak, amikor lezuhant egy Cessna típusú kisrepülőgép a III. kerületben. Molnár Péter, a Fővárosi Tűzoltóság szóvivője az InfoRádiónak elmondta: a légi jármű késő délután, a Taliga utca egy üres telkén csapódott a földnek, és részben kiégett.

Kivételesen csökken az üzemanyagok ára

Szerdán bruttó három forinttal csökkenti a 95-ös benzin és öt forinttal a gázolaj literenkénti nagykereskedelmi árát a Mol. A benzin átlagára így 342 forint, a gázolajé 326 forint lesz.

Újabb nyomozás a VII. kerületben

Különösen nagy vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés miatt nyomozást rendelt el ismeretlen tettes ellen a Fővárosi Főügyészség Vattamány Zsolt VII. kerületi fideszes képviselő feljelentése alapján. Skoda Gabriella, a főügyészség szóvivője a nyomozásról annyit közölt, hogy az három VII. kerületi ingatlan eladásával, illetve apportálásával kapcsolatos. Korábban az Idex.hu azt írta: Vattamány Zsolt VII. kerületi fideszes képviselő a múlt héten tett feljelentést, mert szerinte három épület - az Almássy téri Szabadidőközpont, az Akácfa utcai öregek otthona és a Kertész utca 23-as számú épület - eladásával összefüggésben különösen nagy kár érte a kerületet.

Hivatalos: Bronislaw Komorwsky nyerte a lengyel elnökválasztást


Lengyelországban megerősítette Bronislaw Komorowski győzelmét az elnökválasztáson az országos választási bizottság. A hivatalos végeredmény alapján a kormányzó Polgári Platform jelöltje a szavazatok 53,01 százalékát szerezte meg a tegnapi, második fordulóban, míg ellenfele, Jaroslaw Kaczynski, a Jog és Igazságosság jelöltje 46,99 százalékot kapott.