Matolcsy György felmentette az APEH elnökét

InfoRádió / MTI
2010. június 28. 09:33
Matolcsy György visszavonta Szikora János, az APEH elnökének megbízatását - közölte a Nemzetgazdasági Minisztérium hétfőn. A tárca közleménye szerint az APEH új elnökét a nemzetgazdasági miniszter rövidesen kinevezi.

Matolcsy György azután rendelte magához Szikora Jánost, hogy lezárult a tárcánál a Malév egykori köztartozása miatt indított vizsgálat.


Az APEH elnöke 2008 októberében levélben állíttatta le az akkor orosz résztulajdonban álló Malév járuléktartozásának behajtását. Az adóhatóság közlése szerint a légitársaság fizetési haladékot kért, az 1,2 milliárd forintos tartozást néhány héttel később azonban befizette.

 A tárca azután rendelte el a vizsgálatot, hogy a média beszámolt az inkasszó felfüggesztéséről.


A vizsgálat megállapította: azzal, hogy az APEH elnöke leállíttatta a Malév köztartozásának behajtását, sérültek azok az alapelvek, amelyek szerint az adóhatóság a törvényeknek megfelelően gyakorolhatja jogait és teljesíti kötelezettségeit, valamint hogy az adóhatóság minden ügyben megkülönböztetés nélkül köteles eljárni.

A vizsgálat szerint az elnök intézkedése miatt jogellenes állapot következett be, hiszen szüneteltették a végrehajtást.

 A miniszter részben azért vonta vissza az APEH elnökének vezetői megbízatását, mert jogszerűtlenül avatkozott bele a kiemelt adózók igazgatóságának hatáskörébe, ezen belül a Malév köztartozása behajtásának felfüggesztésébe.