Képviselők "írott malaszt"-ként emlegetik a banki etikai kódexet

InfoRádió / MTI
2010. június 28. 12:03
Egyhangúlag javasolta a parlament gazdasági és informatikai bizottsága általános vitára hétfőn a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletének múlt évről szóló beszámolóját.

A testület kiemelte, hogy az új elnök alatt dinamizálódott a felügyelet. A banki etikai kódexet néhány képviselő 'írott malasztnak" nevezte.

Farkas Ádám, a PSZÁF elnöke azonban kifejtette: az ebben foglaltak jogi úton kikényszeríthetők, illetve több törvényben is megjelentek a kódex részletszabályai.

Farkas Ádám a jelentés főbb megállapításainak ismertetése előtt elmondta, hogy a felügyeleti törvény módosítása miatt most először terjesztett a parlament elé éves jelentést a PSZÁF.

Arról is beszélt, hogy a múlt évben a kormányok a világ összesített bruttó hazai termékének egynegyedét "tették ki az asztalra", azért, hogy rendbe tegyék a pénzügyi szférát.

A magyar pénzügyi szféra ehhez képest csekély támogatást igényelt, tőketámogatást csak az FHB kapott, és azt már vissza is fizette, ugyan ezt tette a kapott hitellel az OTP is, míg az FHB és az MFB által felvett hitel "még fenn áll".

Miután a PSZÁF lett a pénzügyi termékek körében a fogyasztóvédelmi hatóság is, a panaszok száma tavaly egyharmadával növekedett, és ez a tendencia érvényesül idén is. A piaci ellenőrzések sorából az elnök kiemelte a Soros alap és a Deutsche Bank elleni fellépést.

Végül a felügyelet belső működéséről annyit mondott Farkas Ádám, hogy a vezetői szintek csökkenésével 110-ről 39-re csökkent a vezetők száma. A PSZÁF működtetése a költségvetésnek nem kerül pénzébe, miután a felügyeleti díjakból tartja fenn magát.

A bizottsági tagok pártállásra tekintet nélkül elismerték, hogy Farkas Ádám elnöksége alatt dinamizálódott a felügyelet, de kritikát is megfogalmaztak.

Például azt, hogy a PSZÁF a jogsértések megtörténte után avatkozik be, holott jobb lenne ezt előbb megtenni. Többen kifogásolta azt, hogy az etikai kódexnél erősebb szabályozás kellene, illetve azt, hogy a bankok inkább jegybanki betétben tartják a pénzüket, semmint hiteleznének abból.

Rogán Antal (Fidesz-KDNP) azt kifogásolta, hogy a deviza hitelek elfutására a felügyelet időben figyelmeztethetett volna.

Ezt azonban az előző vezetésű PSZÁF-ra értette a bizottság elnöke, aki szóba hozta Szász Károly korábbi PSZÁF elnök leváltását politikai okból az MSZP-SZDSZ kormány által, és utalt arra, hogy a legutóbbi időkig nem megfelelően működött a felügyelet.

Farkas Ádám válaszában kiemelte azt a tucatnyi cég ellen benyújtott közérdekű keresetet, amelyet a felügyelet az általános szerződési feltételeiknek egyoldalú módosítása miatt indított.

Elmondta: a pénzügyi - így a hitel - termékeket sem kell előre engedélyeztetni, így az árazásukba sem szólhat bele a felügyelet.

Viszont a versenyt és a nyilvánosságot serkentheti, mint ahogy meg is tette azzal, hogy a hitelek összehasonlíthatóak a honlapján. Elmondta még, hogy jelenleg 30 pénzügyi vállalkozást vizsgál alaposan a PSZÁF, és az eredményt hamarosan közzé teszi.

A PSZÁF beszámolóját a gazdasági bizottság egyhangúlag általános vitára javasolta, az elfogadásáról szóló határozati javaslatot viszont 4 tartózkodással fogadta el a bizottság.

A bizottság két MSZP ellenszavazattal általános vitára alkalmasnak találta az államháztartási törvény módosításra tett javaslatot, amelyet Rogán Antal (Fidesz) és Latorcai János (KDNP) nyújtott be.