Az Országgyűlés számvevőszéki és költségvetési bizottsága támogatta Domokos Lászlót és Warvasovszky Tihamér megválasztását az Állami Számvevőszék elnökének, illetve alelnökének.
A bizottság hétfői ülésén mindkét jelölt esetében a kormánypárti képviselők 18 igen és az ellenzéki honatyák 6 nem szavazatával támogatta a politikusokat.
Domokos László meghallgatásakor elmondta: az eddigi eredményekre alapozva megválasztása esetén arra törekszik, hogy erősítse az ÁSZ javaslattételi szerepét.
Az ÁSZ elnökjelöltje meghallgatása alkalmával aláhúzta: a számvevőszéki ellenőrzéseknél erősíteni kell a költségvetési és önkormányzati gazdálkodás hatékonyságának vizsgálatát, a célszerűség ellenőrzését, egyúttal erősíteni kell a vagyongazdálkodás ellenőrzését.