Hogyan kerültek külsős cégekhez az előző kormány ülések hangfelvételei?

InfoRádió / MTI
2010. június 25. 06:40
Vizsgálatot folytat a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium (KIM) annak kiderítésére, hogyan kerülhettek külső cégekhez az előző kormány üléseinek hangfelvételei - közölte Rétvári Bence, a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium parlamenti államtitkára. Közölte: a szociálliberális kormány magánvállalkozásnak adta ki többek között a kormányülések hangfelvételeinek kezelését, konvertálását.

Megjegyezte: már az átadás-átvétel első napján szembesültek azzal, hogy a kormányülések hangfelvételeit nem az állam kezeli, hanem egy külsős cégnek adták ki.

Jelenleg még vizsgálják, hogy a magáncégnek volt-e jogosultsága a bizalmas adatokat is tartalmazó felvételek kezelésére, valamint azt is, hogy ez a kiszervezés jelent-e az állam számára biztonsági kockázatot - fűzte hozzá.

Rétvári Bence hangsúlyozta: a kormányülésen elhangozottak a legbizalmasabb adatok egyikét képezik, s a kormányzati infrastruktúra alkalmas ennek megfelelő kezelésére.

Kitért arra, hogy ezenkívül még számtalan más szerződéssel találkoztak, melyek vizsgálata jelenleg is tart. Sok esetben már a vizsgálat lezárulása előtt is megmondható, hogy "egy működő állam" ezeket a funkciókat házon belül tartotta volna, és nem szervezte volna ki sehová -- hívta fel a figyelmet.

Jelezte, megnézik ezenkívül azt is, hogy az előző kormány által kötött keretszerződések megfelelnek-e az értékarányosság elvének, azaz a kifizetett pénz és a cserébe kapott ellenszolgáltatás arányos-e egymással.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Rétvári Bence
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást