A szakmának vannak kifogásai a médiacsomaggal kapcsolatban

Infostart
2010. június 23. 13:11
Több sajtószakmai szervezet mondta el véleményét a Fidesz által beterjesztett médiacsomagról a parlament kulturális és sajtóbizottságának szerda délelőtti ülésén; többségük a kifogásait sorolta. Közben Rogán Antal bejelentette: módosításokat nyújt be a Fidesz.

Az újságírói szakmai szervezetek a médiaszabályozással kapcsolatos észrevételeit, álláspontját hallgatta meg szerdai ülésén az Országgyűlés kulturális és sajtóbizottsága. L. Simon László, a bizottság elnöke napirend előtt úgy vélekedett, hogy egyáltalán nem megkésett vagy időszerűtlen a szakmai szervezetekkel való tanácskozás.

Az ülésen felszólalt Halák László a Magyar Újságírók Országos Szövetsége etikai bizottságának elnöke, aki szerint a médiaszabályozással kapcsolatos előterjesztések több ponton nem veszik figyelembe az Alkotmánybíróság régebbi álláspontját.

Czeglédi László, a Magyar televízió kuratóriumának elnöke egyetért a beterjesztőkkel, hogy rendbe kell hozni a közmédiumok rendszerét, viszont hiányolta a törvény hatályának tiszta logikai rendszerét.

Szikora József, a Magyar katolikus Újságírók Egyesületének elnöke felszólalásában hiányolta a törvényben a kereszténydemokrata értékek megjelenését.

Az ülésen felszólalt a Magyar Újságírók Országos Szövetségének elnöke is. Eötvös Pál úgy látja, a törvény elsősorban a közmédiumokra lehet hatással, a magántulajdonban lévők működésére nem.

Módosításokat nyújt be a Fidesz

A válaszadás jogát, vagyis a helyreigazítást érintő szabályozással kapcsolatban módosító indítványt nyújtanak be az előterjesztők a médiacsomag sajtószabadságot és médiatartalmakat szabályozó, úgynevezett kerettörvényéhez.

A tervezet tájékoztatási kötelezettségre vonatkozó részében is változtatásokat eszközölnek - mondta Rogán Antal fideszes országgyűlési képviselő szerdai sajtótájékoztatóján.

KAPCSOLÓDÓ HANG:
Hanganyag
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást