Méregdrága gyalogátkelők: tízmillió forintba is kerülhet egy zebra

Infostart
2010. június 19. 20:05
Akár tízmillió forintba is kerülhet egy gyalogátkelőhely kialakítása a fővárosban. Bár zebra felfestését bárki kérheti, erre engedélyt csak a Nemzeti Közlekedési Hatóság adhat - mondta az InfoRádiónak Bartkó György, a Főpolgármesteri Hivatal forgalomtechnikai alosztályának csoportvezetője.

Nemcsak önkormányzatok, hanem magánszemélyek is kérhetik gyalogátkelő létrehozását, de a költségeket minden esetben a kérelmezőnek kell állnia. A lakosoknak ezért érdemes a kerületi önkormányzat támogatását kérni, egy zebra felfestése ugyanis akár többmillió forintba is kerülhet - emelte ki Bartkó György.

A Főpolgármesteri Hivatal forgalomtechnikai alosztályának csoportvezetője elmondta, egy gyalogátkelő kialakításának költsége általában 2-10 millió forint között mozog, az ár ráadásul nemcsak az út szélességétől függ, hanem attól is, szükséges-e középszigetet kiépíteni.

A szakember az InfoRádiónak azt is elmondta, nem mindenhol lehet gyalogátkelőt létrehozni. "Mindkét oldalon kell lennie például szilárd burkolatú járdának, valamint megfelelő közvilágításnak. Zebra felfestésére ráadásul csak a Nemzeti Közlekedési Hatóság adhat engedélyt" - magyarázta az osztályvezető.

Hanganyag: Kálló izabella


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Hanganyag
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást