Lendvai Ildikó: Az adórendszer tervezett módosításaival rosszul járhat a munkavállalók jelentős része

Infostart
2010. június 19. 09:09
Az MSZP elnöke úgy véli, hogy a Fidesz még nem kezdte meg a kormányzást, hiszen valamennyi törvényjavaslatot a képviselők terjesztették be, nem pedig a kabinet. A kormánypártok így kibújnak az egyeztetési kötelezettség alól. Lendvai Ildikó az InfoRádió Aréna című műsorában arról is beszélt: a Fidesz társadalompolitikai fordulatot, egyfajta felfelé irányuló vagyon- és jogátcsoportosítást készít elő.

Csaknem egy hónapja alakult meg a Fidesz-KDNP-kabinet, de a kormányzás, legalábbis formailag, mintha még mindig nem kezdődött volna el: a törvényjavaslatokat ugyanis nem a kormány, hanem fideszes képviselők terjesztik az Országgyűlés elé - mondta a Magyar Szocialista Párt elnöke az InfoRádió Aréna című műsorában. Lendvai Ildikó szerint ez azért történik így, mert a kormány nem kívánja alávetni magát az alkotmány és más jogszabályok által előírt egyeztetési kötelezettségnek.

A pártelnök beszélt az Orbán Viktor által ismertetett 29 pontos akciótervről is, amely szerinte társadalompolitikai fordulatot, egyfajta felfelé irányuló vagyon- és jogátcsoportosítást készít elő. Mégpedig azzal, hogy megszünteti a minimálbér adómentességét és a havi 220 ezer forint alatti jövedelműek számára eddig kihasználható adójóváírás lehetőségét, ezzel párhuzamosan pedig eltörli a felső adókulcsot, amit a legtöbbet kereső 10 százalék fog élvezni.

Lendvai Ildikó biztos abban, hogy e két adórendszerbeli módosítással rosszul jár majd a munkavállalók jelentős része. Annak a három-négyszázezer minimálbérre bejelentett dolgozóknak, akinek nem egészítik ki feketén a pénzét, legalább 25-30 ezer forinttal kellene megemelni a fizetését ahhoz, hogy ne kapjon a mostani összegnél kevesebbet, kérdés azonban, hogy a munkáltatók képesek, illetve hajlandók-e ezt megtenni.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Lendvai Ildikó az alkotmánybírói kinevezésrõl
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást
Hanganyag
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást