Mesterházy: "a Fidesz-úthenger mindent kilapít"

InfoRádió / MTI
2010. június 18. 16:14
Az MSZP parlamenti frakcióvezetője szerint minden területen, így a társadalom- és gazdaságpolitikában, az állami berendezkedésben és a médiaszektorban nagyon erős centralizáció irányába indult el a nagyobbik kormánypárt, s "a Fidesz-úthenger mindent kilapít".

Mesterházy Attila - aki a megyei küldöttgyűlésre érkezett a nyírségi nagyvárosba - pénteki, nyíregyházi sajtótájékoztatóján úgy értékelte: noha az új parlament megalakulása óta eltelt harminc napban a Fidesz folyamatosan a nemzeti együttműködésről beszélt, az MSZP ellenzéki pártként azt tapasztalta, hogy semmilyen kérdésben nem volt kíváncsi a kormányzó többség a másik oldal véleményére.

Mesterházy Attila kiemelte: az összes lényegi módosító javaslatot "lerúgták a pályáról", semmilyen ügyben nem volt érdemi, tartalmi konzultáció. A frakcióvezető nehezményezte, hogy a törvényjavaslatok elfogadása előtt a Fidesz nem értekezik az érdekképviseletekkel, s nem alkalmazza azt a párbeszéd-mechanizmust, amely az elmúlt négy, illetve nyolc évben jellemezte törvényhozási gyakorlatot.

"A kormányzat nem kezdett el kormányozni, hiszen az Országgyűlés elé eddig egyetlen olyan törvény került, melyet a kormánytöbbség terjesztett be" - jelentette ki a frakcióvezető. Hozzátette: azok a törvényjavaslatokat, amelyek lényegileg érintik a magyar embereket, eddig csak önálló képviselői indítvány formájában érkeztek a Ház elé. A javaslatokat így nem "köröztethették meg" a minisztériumok között, s nincs mód az érdekképviseleteknek véleményeztetésére sem.

Ezzel azonban növekedett a hibázás lehetősége - mutatott rá Mesterházy, hektikusnak és kaotikusnak nevezve a törvénykezési rendet. "Láthatóan nem nemzeti konzultációról, hanem diktátumról, egy Fidesz-úthengerről van szó, amely mindent kilapít, ami nem az ő álláspontja szerint való, s nem veszi figyelembe semmilyen formában a más véleményt mondók érvelését" - fejtette ki a politikus.

Az MSZP parlamenti frakcióvezetője szerint olyan önkormányzati törvénymódosítást fogadtak el, amely csak a Fidesznek kedvez, s olyan alkotmánymódosítást akarnak elfogadtatni, amely a hatalmuk "bebetonozását" szolgálja.

A küldöttgyűlést megelőző tájékoztatón Veres János, az MSZP szabolcsi elnöke közölte, változások várhatók a párt megyei elnökségének összetételében.