Újabb változtatásokra számíthatnak az érettségiző diákok

Infostart
2010. június 14. 19:40
Drágának és alacsony színvonalúnak tartja, ezért alapjaiban változtatná meg a jelenlegi kétszintű érettségi rendszert a Nemzeti Erőforrás Minisztérium oktatási államtitkára. Hoffmann Rózsa az InfoRádió Aréna című műsorában elmondta, az egyetemre jelentkező diákok számára mindenképpen kötelezővé teszik az emelt szintű érettségit.

Nagyon drága, bürokratikus és rengeteg szervezést igényel - így jellemezte a mai érettségi rendszert Hoffmann Rózsa. A Nemzeti Erőforrás Minisztérium oktatási államtitkára az InfoRádió Aréna című műsorában kiemelte, a kétszintű érettségi egyik legfőbb hibája, hogy szembefordítja a kompetenciát és az ismereteket. "A modernnek kikiáltott kompetencia alapú pedagógia jegyében olyan feladatokat állítottak össze a jelenlegi érettségi rendszer kidolgozói, amelyek egyáltalán nem kívánnak a diákoktól tárgyi tudást. A középszintű történelmi feladatlapot például néhány általános iskolai tanár évről évre megíratja a nyolcadikos diákokkal, akik könnyedén ki tudják tölteni, méghozzá ötösre" - mondta.

Az államtitkár azt sem tartja jónak, hogy az érettségi mesterségesen kettéválasztja a két szintet és a hozzájuk vezető utat. "Emelt szintű érettségire csak akkor mehet egy diák, ha már a 11. évfolyamon érettségire felkészítő fakultációt vagy specializációt vesz fel. Ha ilyen nincs az iskolájában, utazhat egy másik intézménybe vagy fizethet magántanárt" - mondta.

Hoffmann Rózsa kiemelte, a kétszintű érettségi legnagyobb hibája mégis az, hogy nem emelte, hanem csökkentette a közoktatás színvonalát. Úgy véli, a tartalmilag egyébként is alacsony színvonalú érettséginek a követelményét is alacsonyan tartották. "A kétszintű érettségi bevezetését a közoktatás és a felsőoktatás is ellenezte. Az akkori hatalomnak ezért az volt az érdeke, hogy ne legyen bukott diák, senki számára ne legyen kudarc az érettségi. Ezért olyan alacsony követelményeket fogalmaztak meg, amire egész Európában nincs példa" - magyarázta.

Az oktatási államtitkár az InfoRádió kérdésére azt válaszolta, új alapokra szeretnék helyezni az érettségit, a továbbtanulni szándékozó diákok számára például mindenképpen kötelezővé tennék az emelt szintű matúrát.

Hanganyag: Kocsonya Zoltán


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Hanganyag
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást