Mit végzett eddig az új országgyűlés?

Infostart
2010. június 14. 17:00
Egy hónapja alakult meg a második Orbán-kormány. Azóta több új jogszabály is életbe lépett. A legnagyobb parlamenti támogatást a kettős állampolgárságról szóló törvénymódosítása kapta. Változás ugyanakkor, hogy a jövőben kisebb lesz a parlament és az önkormányzatok létszáma.

Miután májusban letette esküjét Orbán Viktor miniszterelnök, és megalakult a kormány, rögtön hozzáláttak a parlamenti feladatokhoz. A Fidesz és a KDNP nem kevesebbel, mint az alkotmány megváltoztatásával kezdte a munkát. A módosítás az országgyűlés létszámát kétszáz főben határozta meg, illetve a nemzeti és etnikai kisebbségek képviseletére további tizenhárom országgyűlési képviselő megválasztását tette lehetővé.

Elfogadták a minisztériumok felsorolásáról szóló törvényt is, így a tárcák száma a korábbi tizenháromról nyolcra csökkent. Az előterjesztés törvényi szinten szabályozza a kormányzati jogutódlás eddig szokásjogon alapuló átadás-átvételi eljárását is. A jogszabály szerint a miniszterek nem ruházhatják át ezt a hatáskört, a leköszönő minisztereknek személyesen kell átadniuk utódjuknak egy nyilatkozattal tárcájuk vezetését.

A parlament elfogadta a központi államigazgatási szervekről, valamint a kormány tagjai és az államtitkárok jogállásáról szóló törvényjavaslatot is. A Fidesz ezzel visszaállította a közigazgatási és a helyettes államtitkári tisztséget.

Ezek után a határon túli magyarságra koncentrált a kormánypárt. A képviselők 344 igen, három nem szavazat és öt tartózkodás mellett fogadta el magyar állampolgárságról szóló törvény módosítását, amely kiemelten kedvezményes honosítási lehetőséget vezet be származási alapon, és lerövidíti az eljárási határidőket is.

A parlament támogatta, hogy a trianoni békeszerződés aláírásának napja, június 4-e a Nemzeti Összetartozás Napja legyen. Az Országgyűlés kinyilvánította, hogy "a több állam fennhatósága alá vetett magyarság minden tagja és közössége része az egységes magyar nemzetnek, melynek államhatárok feletti összetartozása valóság, és egyúttal a magyarok személyes és közösségi önazonosságának meghatározó eleme". A Fidesz és a KDNP mellett igennel szavazott a Jobbik, illetve egy szocialista képviselő, Juhász Ferenc és az LMP-s Schiffer András. Az MSZP-ből 55-en a nem gombot nyomták meg, az LMP-ből 12-en tartózkodtak.

Júniusban azt szavazta meg a többség, hogy ősztől kisebb létszámúak legyenek az önkormányzati képviselő-testületek, a jogszabály ugyanakkor egyes esetekben szigorúbb követelményeket rendel a jelölt- és a listaállításhoz.

Az Országgyűlés elfogadta a szükséges törvénymódosításokat ahhoz, hogy a Fővárosi Közgyűlés újraalkossa parkolási rendeletét, az Alkotmánybíróság ugyanis idén június 30-i hatállyal megsemmisítette a korábbi szabályozást. A fővárosi rendeletből kikerültek azok a szabályok, amelyeket ezentúl a törvény tartalmaz - így például a pótdíj kiszabásáról és mértékéről szóló rész.

A törvény a parkolási tarifákat a 95-ös benzin átlagárához köti, az egy órai parkolásért fizetendő összeg nem haladhatja meg ennek kétszeresét. Ennek alapján jelenleg Budapesten a legmagasabb díj 544 forint lehet. Ennél a Budai Várban és a Citadella alatti parkolóban kell többet fizetni, így itt csökkennek a tarifák.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Hanganyag
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást