Vége a Gyurcsány-korszaknak a jegybankban is? - lapszemle

Infostart
2010. június 4. 07:40
Hamarosan véget érhet a "zavartalan" munka a MNB-ben, ahol az alapkamatról döntő monetáris tanácsban és a vezetőségben még kizárólag Gyurcsány Ferenc egykori miniszterelnök választottjai ülnek - írja a Magyar Nemzet.

Vége a Gyurcsány-korszaknak a jegybankban is? - teszi fel a kérdést a Magyar Nemzet. Hamarosan véget érhet a "zavartalan" munka a Magyar Nemzeti Bankban, ahol az alapkamatról döntő monetáris tanácsban és a vezetőségben még kizárólag Gyurcsány Ferenc egykori miniszterelnök választottjai ülnek. Simor András elnököt ugyan elvileg védi a jegybanktörvény, ám a monetáris tanács kibővítésével, az igazgatóság újraélesztésével és az új felügyelőbizottsággal már el lehet érni, hogy ne csak a gyurcsányi kinevezettek dönthessenek a monetáris kérdésekről, és ne legyen kétfejű a gazdaságpolitika.

Balogh András, bangkoki nagykövet lehet a Magyar Szocialista Párt (MSZP) államfőjelöltje - értesült a Népszabadság. A lap megbízható forrásra hivatkozva közli, hogy Lendvai Ildikó pártelnök többekkel is tárgyalt. A Népszabadság úgy tudja, hogy "megtalálták azt a köztiszteletben álló, vállaltan baloldali érzelmű személyt, aki az MSZP köztársaságielnök-jelöltje lesz". Felmerült Glatz Ferenc neve is, de a lap forrásai szerint a többségi elvárásoknak leginkább Balogh András, a Magyar Tudományos Akadémia doktora, az MSZP Tudományos Tagozatának volt elnöke, a Táncsics Mihály Alapítvány kuratóriumának korábbi vezetője felel meg.

Az utolsó félórában törölték a Bajnai-kormány levelezését - írja az index.hu. Visszavonták a Központi Szolgáltatási Főigazgatóság megbízott főigazgatója, Miks Antal megbízatását. A nagy állami közbeszerzéseket végző KSZF-nél nem mentek jól a dolgok, az új kormány nem fogadta el az átadási dokumentációt, ráadásul kiderült, hogy a főigazgatóság rendszergazdái a Bajnai-kormány utolsó napján törölték a volt miniszter és államtitkárok elektronikus levelezését.

Szépen kerestek a gazdasági kilábaláson a magyar brókercégek; tavaly 6,26 milliárd forint adózott nyereséget értek el - számol be a Napi Gazdaság a pénteki számában. A lap 13 önálló befektetési szolgáltató (brókercég) cégbírósághoz benyújtott adatait összesítve megállapítja: első ránézésre ugyan kevesebb a profit az egy évvel korábbi 7,2 milliárd forintnál, de a 2008. évi adatokat nagyban torzította az Ersténél kimutatott mintegy négy milliárd forintos egyszeri tétel. Ezt figyelmen kívül hagyva közel 100 százalékkal nőtt a brókercégek profitja, miközben a tőzsdei részvényforgalom tavaly négyéves mélypontra esett. A Napi Gazdaság felmérésében szereplő befektetési szolgáltatók a tőzsde tavalyi teljes forgalmának 70 százalékát adták.

Járműhitelek: szűkül a tér - írja a Világgazdaság. Lecsökken a jövő hét végétől a finanszírozott használt járműveknél az a korhatár, amely után már 50 vagy 100 százalékos többlet-tőkeképzést vár el a szolgáltatóktól a pénzügyi felügyelet (PSZÁF) - derül ki az intézmény honlapján közzétett tájékoztatóból.

A jövőbeli görög államcsődnek komoly pszichológiai hatásai lesznek - írja a portfolio.hu. Lehetséges, hogy ez dominószerű folyamatot indít el, amikor is a befektetők elfordulnak a fejlett országok állampapírjaitól. Sajnos a költségvetési fundamentumok valamennyi nagy, fejlett országban gyengék, így ezeket a veszélyeket nem lehet egyszerű hisztériaként visszautasítani. Az euróövezet néhány nagyon kellemetlen opció közül választhat, és még nem sikerült döntést hoznia, ezért idegesek a piacok az euróval kapcsolatban. A finanszírozási nyomás alá kerülő kormányok első mentsvára általában az, hogy korlátozzák a hazai és nemzetközi tőkemozgásokat. Ez egy olyan kockázat, amelyet a legtöbb gazdasági szereplő jelenleg alábecsül. A világvége forgatókönyvek talán nem valósulnak meg, de ez leginkább a jó szerencsén, a bölcs és hosszútávra tervező gazdaságpolitikán és a megbocsájtó piacokon múlik. Ezek egyikében sem bővelkedtünk a közelmúltban.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Lapszemle
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást
Lapszemle
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást
Gazdasági lapszemle
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást