Sólyom László: akkor tölti be a feladatát a trianoni emléknap, ha új korszakot nyit

InfoRádió / MTI
2010. június 4. 17:06
A köztársasági elnök szerint akkor tölti be a feladatát a trianoni emléknap, ha új korszakot nyit a nemzetről való gondolkodásban és cselekvésben. Sólyom László erről az Országgyűlésben, az 1920-as trianoni békeszerződés aláírásának 90. évfordulóján összehívott emlékülésen beszélt.

Schmitt Pál házelnök felszólalásában azt mondta: méltóképpen kell emlékezni a 90 évvel ezelőtt történtekre és erőt kell meríteni a nemzet példamutató akaraterejéből. Emlékeztetett arra: az új parlament már törvényt alkotott az állampolgárságról, így minden magyar ember számára lehetővé válik, hogy szabad akarata szerint a nemzet alkotó részévé váljék. Hozzátette: törvénybe foglalták, hogy június 4-e a nemzeti összetartozás napja, és törvényt alkottak a nemzeti összetartozás melletti tanúságtételről. A Trianon-emlékülés délután fél ötkor, a szerződés 90 évvel ezelőtti aláírásának pontos időpontjában vette kezdetét. A tanácskozáson az MSZP-frakció testületileg nem vett részt, a szocialista politikusok közül csak Szili Katalin jelent meg.

Hanganyag: Farkas Dávid


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Trianon-emlékülés
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást