A krízisalap megnyitását kéri az MSZP az árvízkárosultak támogatására

InfoRádió / MTI
2010. június 4. 16:58
A krízisalap megnyitását kéri az MSZP az árvízkárosultak támogatására. A szocialisták pénzgyűjtésbe kezdtek a rászorulók megsegítésére.

Nyakó István, az MSZP szóvivője közölte: azt is kérik az új kabinettől, hogy a központi költségvetésből ne csak az önkormányzatok kaphassanak támogatást a kárrendezéshez, hanem a magántulajdonokban keletkezett károk enyhítésére is legyen mód. A szóvivő közölte: azt is fontosnak tartják, hogy kormánybiztos irányítsa a károk felmérését és a kárrendezést, mivel több minisztérium feladatkörébe tartoznak ezek a problémák. Hozzátette: felkérték az MSZP megyei elnökeit, hogy a helyi szervezetek bevonásával indítsanak gyűjtést a nehéz helyzetbe került családok megsegítésére