Sólyom László: Neki kell menni a korrupciónak!

Infostart
2010. június 3. 15:58
"Nem lehet tekintettel lenni semmire, neki kell menni ennek a kérdésnek" - mondta Sólyom László köztársasági elnök a Korrupció ellen elnevezésű konferencián. A köztársasági elnök a legfontosabbnak azt tartja, hogy az új kormány valóban kötelezze el magát az ügy mellett.

Figyelmet, párbeszédet és beleszólást szeretne a most kezdődő kormányzati munkába a korrupció témájának megvitatásával - mondta az erről szóló konferenciát megnyitóján Sólyom László.

A beleszólás lehet, hogy kérkedésnek hat, vagy túlzott igény, de valóban arról van szó, hogy ha ez a kormány konzultál a néppel különböző kérdésekben, akkor ez a legfontosabbak közé tartozik - szögezte le az államfő.

Kijelentette: az újonnan megalakult Országgyűlés szimbolikus értékű törvényekkel kezdte a munkát, és hangsúlyozta, hogy a korrupció területén "hasonló huszárroham szükséges, példákat kell statuálni".

A köztársasági elnök véleménye szerint meg kell változtatni a közgondolkodást, de mint mondta: lehetséges az, hogy a sok apró változás eléri a kritikus tömeget.

Fodor István, az államfő által 2008 őszén életre hívott Bölcsek Tanácsa tagja elmondta: a Szárny és teher című, az oktatással és a korrupcióval foglalkozó kötetben 150 javaslatot fogalmaztak meg, melynek fele korábbi anyagokban nem szerepel.

Hozzátette: tíz éves programot fogalmaztak meg, amivel 3-4 év után már megfelezhető a korrupció. Fodor István szerint a javaslatoknak három pillérük van: az elkötelezettség, az intézményrendszer átalakítása és a törvények módosítása.

Navracsics Tibor miniszterelnök-helyettes a konferencián elmondta: az új kormány elkötelezett a korrupció elleni harcban. Ezt jelzi az is, hogy az országgyűlés valamennyi bizottságát utasították: hozzanak létre direkt a korrupcióval foglalkozó albizottságokat - tette hozzá.

Ugyanakkor véleménye szerint a feladat ellátásához nincs szükség új intézményekre és új törvényekre mindaddig, amíg a régieket nem használják teljes kapacitással.

Az elmúlt évek forráselvonásai miatt az egészségügyben jelenleg a korrupció azt jelenti, hogy meg lehet tartani még egy orvost vagy ápolót, és hogy így lehet finanszírozni a kórházi osztályokat - mondta Szócska Miklós, kinevezett egészségügyi államtitkár. Hozzátette: túl sok szabály vonatkozik az egészségügyi dolgozókra, mint mondta: aki akar, az talál hibát, ezért szükség van ezek csökkentésére.

A konferencián felszólalt Jóri András adatvédelmi biztos is, aki úgy vélekedett: az adatvédelem és adatnyilvánosság kérdéseire megfelelő jogértelmezéssel a jelenleg hatályos jogszabályi keretek között is lehet választ adni.

Belovics Ervin, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem jogtudományi karának tanszékvezető docense pedig arról beszélt, hogy a korrupció elleni jogi harcot a büntetőeljárási törvény módosításai jelentősen visszavetették, továbbá a korrupciós ügyekben hozott büntetéseknek sincs visszatartó erejük.

A Richter Gedeon vezérigazgatója a konferencián úgy fogalmazott: a korrupció a versenyszféra szempontjából torzító tényező, amely befolyásolja a versenyképességet.

Bogsch Erik szerint a vállalati szférában szükség lenne etikai kódexre, amely irányt mutatna olyan kérdésekben is, amelyek jogszabályban nem definiálhatóak.

Megjegyezte: véleménye szerint a nyílt közbeszerzési eljárásnál sok esetben jobb a meghívásos tender, illetve hogy az ún. sikerdíjat egységesen el kellene utasítani.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Hegedûs Zsuzsa összefoglalója 1
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást
Hegedûs Zsuzsa összefoglalója 2
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást