Még mindig az ár az úr - kritikus órák várnak a borsodiakra

InfoRádió / MTI
2010. június 3. 08:00
Több települést továbbra sem lehet megközelíteni autóval Borsod-Abaúj-Zemplén megyében, és országszerte már tucatnyi településen van vészhelyzet az árvíz miatt. Mintegy 2000 kilométer hosszúságban ötezer ember védekezik a megáradt folyók gátjain. Tovább romlott a helyzet a vasúti közlekedésben: több vonalon jelentős késésekre kell számítani, sok helyen pedig vonatok helyett buszok járnak.

Továbbra is kritikus az árvízi helyzet Borsod-Abaúj-Zemplén megyében, a vízügyi szakemberek szerint csütörtökön főleg a Hernád menti településeken élőkre várnak nehéz órák, de nem sokkal jobb a helyzet a Sajó és a Bódva mentén sem. A megyében több mint kétszázan nem tölthették otthonaikban az éjszakát, a két héttel ezelőtti és a mostani árvíz miatt 382 ingatlan sérült meg.

Tornaszentandrás, Tornabarakony, Rakacaszend, Sajóvelezd továbbra is a víz fogságában van, megközelíthetetlen személyautóval.

Győr-Moson-Sopronban négy, Borsodban és Hevesben 15 útszakasz járhatatlan, öt borsodi település - Rakacaszend, Kishuta, Nagyhuta, Tornaszentandrás és Tornabarakony - megközelíthetetlen. Baranyában három települést zár el a víz. A védekezésbe bekapcsolódtak a vámosok, katonák és rendőrtanulók is, több száz egyenruhást vezényeltek a gátakra.

A Sajó áradása miatt járhatatlan a Sajóecseg - Boldva, a Sajóvámos - Szirmabesenyő, a Sajópüspöki és

Bánréve közötti út és a sajógalgóci bekötő út. A Hernád áradása miatt nem lehet közlekedni a Kiskinizs - Hernádkércs és a Fügöd - Hernádszentandrás közötti úton.

Ugyancsak járhatatlan a Sajólád-Bőcs, az Ond és Rátka közötti út, Bőcs és Csesztve belterületén az út. Nem lehet közlekedni az Edelény - Balajt, a Komjáti - Bódvalenke, a Nyékládháza - Ónod, a Pere - Hernádszentandrás, a Meszes - Krasznokvajda, az Alsóvadász - Homrogd, a Novajidrány - Vizsoly, az Adács - Vámosgyörk közötti úton sem.

Kiterjesztették a vészhelyzetet

Navracsics Tibor a bizottság ülését követően a Belügyminisztérium épületében újságíróknak elmondta, hogy a kedd este a Nógrád megyei Pásztó és Hasznos térségében elrendelt veszélyhelyzetet szerdán kiterjesztették többek között Alattyánra, Jászberényre, Jászárokszállásra, Jászdózsára, Jásztelekre, illetve Bőnyre és Rétalapra.

Navracsics Tibor a bizottság szerdai ülését követően a Belügyminisztérium épületében újságíróknak elmondta, hogy a kedd este Borsod-Abaúj-Zemplén megyében két településre, Hasznosra és Pásztóra elrendelt veszélyhelyzetet szerdán kiterjesztették többek között Alattyánra, Jászberényre, Jászárokszállásra, Jászdózsára, Jásztelekre, illetve Bőnyre és Rétalapra.

Pásztó és Hasznos térségében kedd óta sokat javult a helyzet, ezért inkább elővigyázatosságból tartják fent a veszélyhelyzetet, és ha továbbra is kedvezően alakulnak a körülmények akkor csütörtök délutánra meg is szűnhet - közölte a közigazgatási és igazságügyi miniszter.

Országszerte mintegy 2000 kilométer hosszúságban ötezer ember védekezik a gátakon, ugyanakkor szinte az egész Alföld belvíz alatt van - mondta Navracsics Tibor.

Borsod a legkritikusabb

Az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság szóvivője az Inforádióban azt mondta: a legsúlyosabb helyzet Borsod-Abaúj- Zemplén megyében van, ahol 175 településen 25 ezer ember van veszélyben.

Szentes György közölte: eddig 308 embert költöztettek ki, közülük 49-en önkormányzati befogadóhelyen, 259-en rokonoknál kaptak szállást. Hozzátette: országszerte összesen 50 ezren vannak veszélyben az árvíz miatt, a kiköltöztetettek száma pedig már meghaladja a 400-at.

Bódva, Sajó, Felső-Tisza, Duna

Továbbra is árad a Bódva a Borsod megyei Szalonnánál és Szendrőnél. Csikóstőttősön tizennégyezer baromfi, Székesfehérvárnál 620 birka pusztult el az árvíz miatt.

Tetőzik a Sajó a Borsod megyei Sajópüspökinél, a Hernád vízszintje is ütemesen emelkedik. A Sajón Sajószentpéternél a májusi árhullámkor kialakult 402 centiméteres, eddigi legnagyobb vízszintet meghaladó tetőzés valószínű.

A Tisza felső szakaszán egyelőre csak kisebb vízszintemelkedés alakult ki, de ez a Szamos árhullámával együtt Vásárosnamény alatt, újabb mérsékelt áradáshoz vezet majd. Tokajnál a Tisza és a Bodrog áradása miatt tartósan magas vízszintre kell felkészülni.

A Dunán Vének és Dunaremete között csütörtöktől elsőfokú árvízvédelmi készültséget rendeltek el.

Kilépett medréből a mányi halastó szerda este a heves esőzések miatt, ezért a 1104-es utat lezárták. A lezúduló víztömeg Bicske 2-3 utcájában házakat is veszélyeztet.

Tovább romlott a helyzet a vasútközlekedésben


Továbbra is számos vasútvonalon akadályozzák a közlekedést a vízátfolyások és az áradások. Több helyen késésekre kell számítani, illetve autóbuszok viszik az utasokat.

A Mávinform tájékoztatása szerint sebességkorlátozások miatt késésekre kell számítani a Budapest - Pécs, a Budapest - Miskolc - Sátoraljaújhely, illetve a Dombóvár - Kaposvár vonalon.

A Vámosgyörk - Újszász - Szolnok vonalon Jászárokszállás és Jászapáti között, a Miskolc - Sátoraljaújhely vonalon Olaszliszka - Tolcsva és Sátoraljaújhely között, a Miskolc - Hidasnémeti vonalon pedig Sajóecseg és Edelény között vonatok helyett buszok közlekednek. Le kellett zárni a vasúti pályát Putnok és Kazincbarcika között is, valamint a Hatvan - Somoskőújfalu vonalon. Itt Hatvan és Pásztó között autóbuszok viszik az utasokat a Zagyva folyó áradása miatt.