Csaba László: Nem bukunk nagyot, ha csak később váltunk eurót a nyaraláshoz

Infostart
2010. június 2. 06:06
Az új kormány gazdaságpolitikáját övező bizonytalanság nem befolyásolja nagy mértékben a forint árfolyamát - mondta az InfoRádió Aréna című műsorában Csaba László közgazdász. Az egyetemi tanár arra számít, hogy a forint középtávon erősödni fog.

Londoni elemzők szerint a forint árfolyama a következő napokban gyengülni fog, többek között az új kormány gazdaságpolitikáját övező bizonytalanság miatt. Az InfoRádió Aréna című műsorában nyilatkozó Csaba László szerint azonban a még csak éppen hogy felállt kabinet gazdaságpolitikája mindössze kis mértékben befolyásolhatja a forint árfolyamát, amelyet még számos tényező, így a görög válság, az olajár és az amerikai tőzsde is alakíthat.

Ebben a bizonytalan világban egy új kormány megalakulása idején tapasztalható árfolyam-ingadozás egészséges - tette hozzá a közgazdász, aki szerint a mostani egy nagyjából stabil árfolyam, amiben a kilengések az elfogadható mértéken belül vannak.

Csaba László középtávon erősödő forintot vár. Mint fogalmazott, nem szabad túlértékelni, hogy mit gondol a világ a magyar gazdaságról, és nem fog nagyot bukni az, aki nem most, hanem 2-3 hét múlva vált csak eurót a nyaraláshoz.

Hanganyag: Exterde Tibor


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Hanganyag
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást