Árvíz: Több száz embert kellett kitelepíteni országszerte

Infostart
2010. június 2. 08:00
Veszélyhelyzetet hirdettek a Nógrád megyei Pásztó és Hasznos térségében. Az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság szóvivője az InfoRádiónak elmondta: a gátszakadás veszélye nem fenyeget, de csaknem 200 embert ki kellett telepíteni.

Kedd este a helyi védelmi bizottság kezdeményezte a veszélyhelyzet kihirdetését Pásztón és a hozzá tartozó Hasznoson. Ennek indoka az volt, hogy a hasznosi tározóban a vízszint jelentősen meghaladta a tervezett kapacitást.

Az alsó zsilipen annyi víz folyt ki, hogy a bizottság elnöke úgy látta: veszélyben van a Pásztón lakók biztonsága - mondta el az InfoRádiónak az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság szóvivője.

Szentes György közölte: a fővárosi védelmi bizottság húsz munkatársa azonnal a helyszínre vonult, hogy segítsenek. Ötszáz fektetőhelyet vittek magukkal, mert arra számítottak, hogy tömeges kitelepítésre lesz szükség.

Ezután úgy döntött a védelmi bizottság, hogy először csak a hasznosi városrészben élőket kell kitelepíteni, illetve csak azokat, akik közvetlen életveszélyben vannak. Reggelig csaknem kétszáz ott lakónak kellett elhagynia az otthonát.

Gátszakadástól nem kell tartani, ugyanis ha a vésztározó megtelik, az automatikus ürítési rendszer leengedi a vizet. Attól azonban tartottak a szakemberek, hogy emiatt veszélyes mennyiségű víz zúdulhatott volna a pásztói utcákra.

Az országos helyzetről a szóvivő azt mondta. akadnak területek ahol javulást tapasztaltak, de még sokhelyütt kell dolgozniuk a katasztrófavédőknek. Szerda reggel 521 településen zajlott a védekezés, ami jórész a víz szivattyúzását, illetve homokzsákok elhelyezését jelenti - tette hozzá.

Akad olyan vidék, ahol a belvíz gyűlt össze, máshol patakok áradása veszélyezteti a lakosságot. Több száz embert kellett kitelepíteni. A legnagyobb gond Gánton volt, ahol csaknem négyszázan dolgoztak azon, hogy a településen átfolyó vizet homokzsákokkal eltereljék, úgy tűnik, sikeresen - tájékoztatott a szóvivő.

Éjszaka Bőnyben, a Cuhai-Bakony-ér mentén folyt még intenzív védekezés - mondta Szentes György, aki szerint további erőfeszítéseket kell tenniük, hogy mindenütt uralják a helyzetet.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Sisák Imre pásztói polgármester
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást
Szentes György az országos helyzetrõl
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást
Szentes György Pásztóról és Hasznosról
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást
Hanganyag
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást