Õrizetben a Pécsi Tudományegyetem több munkatársa

Infostart
2010. május 31. 10:39
A Nemzeti Nyomozó Iroda tájékoztatása szerint hétfőn őrizetbe vették a Pécsi Tudományegyetem nyolc munkatársát bűnszövetségben elkövetett vesztegetés gyanúja miatt.

Õrizetbe vették a Pécsi Tudományegyetem nyolc munkatársát bűnszövetségben elkövetett vesztegetés gyanúja miatt - közölte a Nemzeti Nyomozó Iroda hétfőn. Az NNI munkatársai csaknem húsz helyen tartottak házkutatást, és számos tárgyi bizonyítékot foglaltak le.

Az nyomozók egyelőre nem árulták el, hogy pontosan kiket vettek őrizetbe, de úgy tudni, az egyetem vezető beosztású dolgozói és külsős cégek képviselői is vannak közöttük -írta az index.hu a Független Hírügynökség információra hivatkozva.

Az MTI információi szerint a gyanúsítottak közt van az egyetem gazdasági főigazgatója, az informatikai igazgatója és az informatikai beszerzésekért felelős munkatársa.

Győrffy Zoltán, a PTE szóvivője elmondta: az egyetem vezetősége tájékoztatást kért az NNI-től az ügy részleteiről. Az egyetem ezután nyilatkozik az esetről.

A rendőrség május elején már tartott házkutatást az egyetemen a PTE felnőttképzési karát érintő, hűtlen kezelés gyanújával indult nyomozással összefüggésben.

Az eljárást az ügyészség azután rendelte el, higy valaki feljelentést tett a karon folyó állítólagos visszaélések, fiktív számlaadások miatt. Arról egyelőre nincs információ, hogy van-e összefüggés a két eset között.