Ma tartják a magyar hősök emléknapját az első és második világháborúban elesett katonák tiszteletére. Ebből az alkalomból a Honvédelmi Minisztérium és a Nemzeti Emlékhely és Kegyeleti Bizottság katonai tiszteladással tart megemlékezést Budapesten a Hősök terén, illetve a rákoskeresztúri Új Köztemetőben.
A Hősök terén rendezendő eseményen részt vesz Sólyom László köztársasági elnök, beszédet mond Hende Csaba új honvédelmi miniszter. A hősök napját minden évben május utolsó vasárnapján tartják Magyarországon. Eredete az 1917-es VIII. törvényre vezethető vissza. Ebben mondták ki először, hogy a nemzet hősi halottainak kegyeletteljes tiszteletét megfelelő módon kell kifejezésre juttatni. Az ünnepet a második világháború után, a szocializmus idején eltörölték, 2001 óta minden évben megemlékeznek erről a napról.