Lendvai Ildikó korrekciót vár a Fidesztől

InfoRádió / MTI
2010. május 30. 15:08
Összesen öt, már beterjesztett fideszes törvényjavaslat módosítását sürgeti az MSZP. A párt távozó elnöke azt mondta: nem szabad eltörölni az állami vezetők havi bérének kétmillió forintos felső határát, és nem lehet megengedni az állami tulajdon pályázat nélküli privatizációját. Lendvai Ildikó hangsúlyozta: a trianoni békediktátum évfordulójának nemzeti emléknappá nyilvánításáról szóló határozat szövegében is egyértelművé kell tenni, hogy a sérelmek orvoslásának módja nem a határrevízió.

A szocialista politikus szerint a kisebbségi önkormányzatok létszámának csökkentéséről szóló javaslat parlamenti vitáját csak akkor kellene folytatni, ha a kormánypártok már egyeztettek az érdekképviseletekkel. Lendvai Ildikó közölte: jelenlegi formájában nem értenek egyet a családi pótlékot az iskolába járáshoz kötő módosítással sem, mert szerinte ez büntetés lenne a gyermekek számára.