Lemondott az SZDSZ elnöke

InfoRádió / MTI
2010. május 29. 14:05
Lemondott Retkes Attila az SZDSZ elnöki posztjáról szombaton.

Az MTI információját a leköszönő pártelnök sajtósa, Hanga László megerősítette.

Retkes Attila döntéséről a Szabad Demokraták Szövetsége szombat délután rövid közleményt adott ki. Ebben az áll, hogy Retkes Attila pártelnök bejelentette, lemond tisztségéről, és nem jelölteti magát újra az elnöki posztra.

A közleményből azonban nem derül ki, miért mondott le a liberális párt első embere.

Az SZDSZ ugyanakkor bejelentette: az országos tanács szombati ülésén úgy döntött, hogy június 26-ára összehívja a párt tisztújító küldöttgyűlését.

A küldöttek ekkor döntenek majd a párt új alapszabályáról, valamint az Országgyűlésből kiszorult liberálisok politikai stratégiájáról.