Szeptembertől újra buktatna a KDNP

InfoRádió / MTI
2010. május 28. 15:56
Már szeptembertől visszaállítaná a buktatás lehetőségét az általános iskola második osztályának végétől a KDNP. A párt képviselője, Hoffmann Rózsa erről a közoktatási törvény módosítását célzó indítvány terjesztett az Országgyűlés elé.

A parlament honlapján pénteken közzétett javaslat rögzíti, hogy az első évfolyamon félévkor és év végén, a második évfolyamon félévkor szöveges minősítéssel kell kifejezni, hogy a tanuló kiválóan, jól vagy megfelelően teljesített, illetve felzárkóztatásra szorul.

A másodikban év végén és a további évfolyamokon a tanulókat osztályzással értékelik, de az iskola pedagógiai programban elő lehet írni a szöveges értékelést is.

Hoffmann Rózsa a módosítást indokolva kifejtette: a jelenlegi törvény az 1-4. osztályos tanulók esetében az iskolát, illetve a pedagógust a kizárólagos szöveges értékelésre kötelezi.

Az intézkedés idegen az általános hazai pedagógiai gyakorlattól, nem ad választ a tanulók és szülők jogos kérdésére, amely szerint tudni szeretnék, hogy a gyermek eredményei hogyan viszonyulnak az elvárthoz, illetve a többiekéhez.

Az előre megadott sablonok szerinti minősítés értékelési-önértékelési zavarokhoz vezetett, a szülőket elégtelenül tájékoztatta, és komoly társadalmi és szakmai ellenállásba ütközött - mutatott rá a szakpolitikus.

A kereszténydemokrata képviselő, aki várhatóan az oktatást felügyeli majd a Nemzeti Erőforrás Minisztériumában, kitér arra is javaslatában, hogy a tanuló az iskola magasabb évfolyamába, illetve szakképzési osztályba akkor léphet, ha az előírt tanulmányi követelményeket sikeresen teljesítette.

A tanuló az első évfolyamon csak abban az esetben utasítható évfolyamismétlésre, ha a tanulmányi követelményeket igazolt és igazolatlan mulasztás miatt nem tudta teljesíteni.

A jogszabályi változtatások, ha az Országgyűlés elfogadja a javaslatot szeptember 1-jén lépnek hatályba.