Vona: Három miniszterjelöltet biztosan nem szavaz majd meg a Jobbik

Infostart
2010. május 26. 20:30
A Jobbik nem támogatja Pintér Sándor, Martonyi János és Fellegi Tamás miniszteri kinevezését - mondta az InfoRádió Aréna című műsorában a párt elnöke. Vona Gábor a majdani Orbán-kormány másik öt miniszterjelöltjével kapcsolatban azt mondta: kíváncsian várják, mit produkálnak majd.

Nem támogatja a Jobbik három miniszterjelölt, Pintér Sándor, Martonyi János és Fellegi Tamás kinevezését. A párt elnöke az InfoRádiónak a másik öt jelöltről szólva elmondta: a szavazáskor tartózkodnak majd, ezzel jelezve, hogy kíváncsian várják, mit produkálnak majd miniszteri működésük során.

Pintér Sándor, akit a belügyminiszteri poszt betöltésére kért fel Orbán Viktor Fidesz-elnök, azért elfogadhatatlan a Jobbik számára, mert baráti és sokáig üzleti kapcsolatban is volt Gergényi Péter volt budapesti rendőrfőkapitánnyal. Vona Gábor úgy fogalmazott: Pintér Sándor nem a legmegfelelőbb személy a rendőri brutalitás számonkérésére.

A politikus megjegyezte: a választási kampány során a Fidesz egyik legfontosabb ígérete az elszámoltatás volt, Balsai István kinevezése azonban kétségbeesett lépés ennek végrehajtására.

A sötét ló és az egydimenziós külpolitikus

"Nem bízunk benne, mondjuk ki őszintén" - jelentette ki Vona Gábor a nemzeti fejlesztési miniszteri posztra felkért Fellegi Tamásról szólva. A Jobbik-elnök szerint a jelölt sötét ló, akiről nem lehet tudni, hogy alkalmas-e egy csúcsminisztérium irányítására.

Martonyi János külügyminiszterré választását azért nem támogatja majd a Jobbik, mert egydimenziós gondolkodásúnak tartja a külpolitikában. Vona Gábor szerint Martonyi, aki 1998 és 2002 között már betöltötte a posztot, Magyarország elmúlt húsz évben befuccsolt, egyoldalú euroatlanti elkötelezettségének embere.

KAPCSOLÓDÓ HANG:
Aréna 1 - Vona Gábor
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást