Parlament előtt a kormányprogram

Infostart
2010. május 22. 21:07
Benyújtotta a kormányprogramot az Országgyűlésnek Orbán Viktor kijelölt miniszterelnök. A Sajó és a Hernád apad, de a Tisza még mindig árad Észak-Magyarországon. Összefogásra és a nehézségek legyőzésére buzdította a csíksomlyói zarándokokat Böjte Csaba ferences szerzetes a pünkösdszombati misén mondott szentbeszédében.

Benyújtotta a kormányprogramot az Országgyűlésnek Orbán Viktor kijelölt miniszterelnök. A Nemzeti Együttműködés Programja című, 85 oldalas dokumentumnak az előszó mellett három nagy fejezete van: a Nemzeti Együttműködés Nyilatkozata, a Nemzeti Együttműködés Rendszere és a Nemzeti ügyek. Ez utóbbi öt témára oszlik: a gazdaság talpra állítására, a rendre, az egészségügy megmentésére, a szociális biztonság megteremtésére, valamint a demokratikus normák helyreállítására. Orbán Viktor kijelölt miniszterelnök a kormányprogram előszavában azt írta: tisztában van az előttük álló feladat nagyságával és a vele járó felelősséggel, és azzal is, hogy a kormánynak a magyar nemzet egészét kell képviselnie.

Árvízhelyzet

A Sajó és a Hernád apad, de a Tisza még mindig árad Észak-Magyarországon - mondta az InfoRádiónak a térségi Környezetvédelmi és Vízügyi Igazgatóság árvízvédelmi osztályvezetője. Csont Csaba hozzátette: a Bódva mentén a folyó apadása ellenére továbbra is kritikus a helyzet; Boldva településen utcákat öntött el a víz. A Tiszán Záhonytól Szolnokig csaknem végig másodfokú a védekezés. A középső szakaszon a harmadfokot meghaladó vízállások várhatók. Az Országos Műszaki Irányító Törzs tájékoztatása szerint ismét nőtt a belvízzel elöntött terület nagysága; országszerte már 160 ezer hektárt borít víz, ebből 85 ezer hektár a vetés és szántó.

Búcsú

Összefogásra és a nehézségek legyőzésére buzdította a csíksomlyói zarándokokat Böjte Csaba ferences szerzetes a pünkösdszombati misén mondott szentbeszédében. A dévai Szent Ferenc Alapítvány vezetője úgy fogalmazott: az igazi keresztény ember a nehézségek közepette nem elkeseredik, hanem imádkozik. Csíksomlyó a katolikus székelység híres búcsújáró helye, ahol 443. alkalommal tartanak búcsút.

Elrajtolt

Szlovákiában hivatalosan is megkezdődött a választási kampány. A parlamenti voksolást június 12-én tartják. A törvény szerint mától a rádiók és televíziók is sugározhatnak politikai hirdetéseket. Az idei választás újdonsága, hogy most először nem lesz kampánycsend Szlovákiában.

Áradás

Lengyelországban tizenkettőre nőtt az áradások halálos áldozatainak száma. Donald Tusk miniszterelnök, aki a héten az árvíz sújtotta területekre látogatott, azt mondta: a veszély még nem múlt el. A lengyel fővárosban szombaton reggel 774 centiméterre emelkedett a Visztula vízszintje, ami jelentősen meghaladja a riadókészültség szintjét.

Kivonnának

Szeretné felgyorsítani csapatainak kivonását Afganisztánból Nagy-Britannia. Erről a brit védelmi miniszter beszélt, miután több más tárcavezetővel együtt a közép-ázsiai országba látogatott. Liam Fox elutazása előtt a Timesnak adott nyilatkozatában hangsúlyozta: újra kell gondolni a célokat és azok megvalósításának határidejét. A brit delegációt várhatóan fogadja Hamid Karzai afgán államfő is.

Tragédia

Indiában nyolcan élték túl a szombat hajnali repülőgépszerencsétlenséget, de állapotuk válságos. Az AIR India Express Dubajból érkező Boeign 737-es gépe 163 utassal és 6 fős személyzettel a fedélzetén túlfutott a leszállópályán, és a közeli erdő fáinak ütközve kigyulladt. A hatóságok szerint az összes utas indiai állampolgár volt.

Francia díj a magyar alkotásnak

Cannes-ban Kocsis Ágnes filmje kapta a filmkritikusok nemzetközi szövetségének díját. A Pál Adrienn című, a Magyar Mozgókép Közalapítvány támogatásával, magyar-holland-osztrák-francia koprodukcióban készült alkotás rendezőjének szombaton adták át a FIPRESCI-díjat. A kritikusok zsűrije 19 alkotás közül választották a legjobbnak Kocsis Ágnes filmjét.