Szombattól nyilvános a kormányprogram - a nap hírei

Infostart
2010. május 21. 21:30
Szabó Zoltán volt MSZP-s képviselőt is meggyanúsították a Hunvald-ügyben. Hatosikrek születtek Nagy-Britanniában. A nap legfontosabb hírei.

Két részletben, pénteken és szombaton nyújtja be a kormányprogramot Orbán Viktor kijelölt miniszterelnök. Erről a Fidesz frakcióvezetője számolt be a házbizottság ülése után. Lázár János elmondta: a dokumentum szombaton lesz nyilvános, és arról kedden és szerdán vitázik a parlament. Hangsúlyozta: várhatóan jövő héten keddtől péntekig hallgatják meg a bizottságok a miniszterjelölteket, majd megalakulhat az új kormány. Az Országgyűlés a többi között a június 4-ét a Nemzeti Összetartozás Napjává nyilvánító törvényjavaslatról tárgyalt. A fideszes Kövér László szerint ideje szembe nézni a trianoni békediktátum okozta tragédiával. Az MSZP azt javasolja, hogy Európa napját, május 9-ét is nyilvánítsák a nemzeti összetartozás napjának. A Jobbik szerint adósságot törleszt a magyar Országgyűlés a törvényjavaslattal, az LMP szintén azt közölte: támogatja az indítványt.

A Központi Nyomozó Főügyészség nyomoz tovább a BKV-ügyben. Fazekas Géza, a vádhatóság szóvivője elmondta: a hűtlen kezelés miatt indult ügyet azért adta át a BRFK, mert olyan korrupciós bűncselekmény gyanúja merült fel, amelynek esetében csak az ügyészség nyomozhat. A bíróság hétfőn helyezte előzetes letartóztatásba a BKV-ügyben meggyanúsított Hagyó Miklós volt szocialista főpolgármester-helyettest. Egykori szóvivőjét, Horváth Évát és Lelovics Ottó kommunikációs tanácsadót házi őrizetbe helyezték. Közben újabb volt szocialista képviselőt gyanúsítottak meg a Hunvald-ügyben; Szabó Zoltánt tettestársként, folytatólagosan elkövetett, nagy értékű csalással gyanúsítják az önkormányzattól kapott ingyenes mobiltelefon-használat miatt.

Közös megegyezéssel szerződést bontott a Honvédelmi Minisztérium a szocialista Wieszt Jánossal, akit a XI. kerületi Fidesz jelentett fel hatalommal való visszaélés gyanúja miatt. Bocskai István, a tárca szóvivője elmondta: a politikus a Zrínyi Kommunikációs Szolgáltató Nonprofit Kft.-nél gazdasági igazgató volt. A rendőrség azt közölte: vesztegetés gyanúja miatt, ismeretlen tettes ellen indított eljárást. A Fidesz szerint Wieszt János 2 millió forint csúszópénzt fogadott el, amelyet egy video is tanúsít.

Folyamatosan apad a Bódva a Borsod-Abaúj Zemplén megyei Edelénynél. A város polgármestere az InfoRádióban elmondta: óránként 1 centimétert csökken a vízszint, de a töltések mentén továbbra is teljes figyelőszolgálatot tartanak fenn. Molnár Oszkár szólt arról is, hogy az ÁNTSZ szakemberei megkezdték a fertőtlenítést, Korábban Kóthay László, az ügyvezető kormány vízügyi szakállamtitkára az InfoRádióban azt mondta: a Sajó és a Hernád is apad, de egyes szakaszokon továbbra is intenzív védekezésre van szükség. Hozzátette: jelentősen romlik a belvízhelyzet az országban; már 150 hektárt borít víz. Békési István, a Közép-Tisza Vidéki Környezetvédelmi és Vízügyi Igazgatóság osztályvezetője arról számolt be, hogy lassan befejeződik a Zagyva és a folyó mentén megnyitott két szükségtározó szintjének kiegyenlítődése. Mint mondta: Jászberény és Zagyvarékas között továbbra is harmadfokú a készültség.

A viharok és áradások okozta károk jelentős részét már elhárították a tűzoltók, de még mindig 4-5-ször annyi riasztást kapnak, mint egy átlagos időszakban. Szentes György, az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság szóvivője az InfoRádióban elmondta: most tudnak kivonulni azokhoz a káresetekhez, amelyek nem okoztak közvetlen életveszélyt és a közlekedést sem akadályozták.

Visszahívja az Alta Rica, Cap Colombie és Espresso instant kávé termékcsaládot a Nestlé Hungária Kft.. A cég honlapján arra hívja fel a figyelmet, hogy a speciális, 100 grammos, fekete fóliával bevont, üveges kiszerelésben kapható instant kávék csomagolásának egy része a szállítás folyamán eltörhet, így a termékbe üvegszilánkok kerülhetnek. A termékekre eddig nem érkezett panasz, a Nestlé biztonsági okokból rendelte el a visszahívást. A vállalat a visszavitt vagy visszaküldött termékek árát megtéríti a vásárlóknak.

Hatosikrek születtek Nagy-Britanniában. A BBC közszolgálati televízió értesülése szerint a négy kislány és a két kisfiú Oxfordban látta meg a napvilágot. A szülőknek már van egy ötéves kislányuk. A helyi kórház azt közölte, hogy a csecsemők rendkívül kis súllyal születtek. A legkisebb 600, a legnagyobb 900 grammos. Az orvoscsoport vezetője az újszülöttek állapotáról csak annyit közölt, hogy a következő hetekben intenzív ellátást kapnak.