A meteorológiában használt riasztási rendszert vezetnek be az árvízhelyzetre

Infostart
2010. május 21. 06:06
A tervek szerint fél éven belül bevezetik az árvizek előrejelzésére a meteorológiában használatos piros-sárga riasztási rendszert - mondta az InfoRádió Aréna című műsorában az Országos Műszaki Irányító törzs vezetője.

Azt tudjuk, hogy egy felhőből mennyi csapadék eshet, de azt nem lehet megjósolni, hogy valóban leesik-e - érzékeltette az esőzések előtti dilemmát az InfoRádió Aréna című műsorában az Országos Műszaki Irányító törzs vezetője.

Láng István hozzátette: éppen a bizonytalanság miatt tervezik bevezetni - remélhetőleg fél éven belül - a meteorológiában és a katasztrófavédelemben is használt narancssárga-sárga-piros jelzést.

A szakember szerint ez a rendszer nem azt jelzi, hogy biztosan árvíz lesz, hanem azt, hogy potenciálisan elindulhat az árhullám. A készültség mértékét (színét) valószínűség-számítás után adják majd meg.

Láng István úgy véli, a jelzőrendszer időelőnyt jelentene, ami árvíznél, ahol csak rövid felkészülési idő áll rendelkezésre, rendkívül fontos. Hangsúlyozta: növelni kell a rugalmasságot és az előrejelzést, csak így lehet időelőnyhöz jutni, és még a baj előtt értesíteni a hadsereget, illetve a katasztrófavédelmet.

Hanganyag: Exterde Tibor

KAPCSOLÓDÓ HANG:
Hanganyag
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást