Suchmann: Vállaltan zsidó ember nem lehet az MSZP elnöke - hetilapszemle

Infostart
2010. május 20. 14:35
Vagy húsz MSZP-s képviselőnek le kellene mondania a párt új parlamenti frakciójában - mondta a Heti Válasznak Suchman Tamás. A leköszönő kormány nagyberuházásokért felelős megbízottja húsz év után esett ki a Parlamentből; most könyvet ír a rendszerváltás első tíz évéről.

A poltikus nem akar az MSZP vezetője lenni: szerinte egy vállaltan zsidó ember nem lehet a szocialista párt elnöke. A baloldalnak történelme során sok zsidó vezetője volt, a társadalom pedig sosem bocsátotta meg ezt - indokolta meg kijelentését a Heti Válaszban Suchmann Tamás.

A Figyelő arról ír, hogy miközben Amerikától Japánig óriási üzlet a képregény, nálunk nagyon szűk a piaca. Mégis számos cég próbálkozik a műfajjal: 15-20 kis tőkeerejű kiadó igyekszik külföldről importált vagy magyar gyártású, akár reprint képregényekkel elérni a vásárlóképes közönséget. Ugyanakkor évről évre nagyobb szeletet hasítanak ki a japán manga történetek magyarra fordított változatai. A lapnak nyilatkozó szakértők szerint Magyarországon 2 ezer és 10 ezer között mozog a képregényvásárlók száma.

Most az Egmont kiadó a világhírű Asterix sorozattal komoly kihívás elé igyekszik állítani a honi szereplőket. A gyerekeknek szóló, főleg Walt Disney kiadványokkal foglalkozó cég eddig is jelen volt nálunk, de tevékenysége most intenzívebbé válik - írja a Figyelő.

Hanganyag: Herczeg Zsolt


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Hanganyag
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást