Elfogadta a minisztériumok felsorolásáról szóló törvényjavaslatot az Országgyűlés

InfoRádió / MTI
2010. május 20. 11:37
Elfogadta a minisztériumok felsorolásáról szóló törvényjavaslatot az Országgyűlés. A jogszabály szerint a tárcák száma az eddigi tizenháromról nyolcra csökken, és törvényi szinten szabályozzák a kormányzati jogutódlás eddig szokásjogon alapuló átadás-átvételi eljárását, amely már a most távozó kormányra is vonatkozik. A képviselők az előterjesztés kétharmados többséget igénylő részét 297 igen, 7 nem szavazat és 51 tartózkodás mellett fogadták el, az egyszerű többséget igénylő részét 302-en támogatták, 40-en utasították el és 13-an tartózkodtak.

A képviselők az előterjesztés kétharmados többséget igénylő részét 297 igen, 7 nem szavazattal, 51 tartózkodás mellett fogadták el; az egyszerű többséget igénylő részt 302-en támogatták, 40-en elutasították és 13-an tartózkodtak.

A jogszabály szerint a tárcák száma az eddigi tizenháromról nyolcra csökken, és törvényi szinten szabályozzák a kormányzati jogutódlás eddig szokásjogon alapuló átadás-átvételi eljárását, amely már a most távozó kormányra is vonatkozik.

A minisztériumok felsorolásáról szóló jogszabály szerint a tárcák száma az eddigi tizenháromról nyolcra csökken, ezek a következők: Belügyminisztérium, Honvédelmi Minisztérium, Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium, Külügyminisztérium, Nemzetgazdasági Minisztérium, Nemzeti Fejlesztési Minisztérium, Nemzeti Erőforrás Minisztérium, Vidékfejlesztési Minisztérium.

Az elfogadott előterjesztés törvényi szinten szabályozza a kormányzati jogutódlás eddig szokásjogon alapuló átadás-átvételi eljárását, amely már a most távozó kormányra is vonatkozik. A törvény szerint a miniszterek nem ruházhatják át ezt a hatáskört, a leköszönő minisztereknek személyesen kell átadniuk utódjuknak egy nyilatkozattal tárcájuk vezetését.

A parlamenti többség megszavazott egy MSZP-s módosító indítványt. A szocialisták az alkotmánnyal összhangban javasolták pontosítani a törvényt: az önkormányzatok törvényességi felügyelete helyett a törvényességi ellenőrzés került a szövegbe. Az MSZP szerint a törvényességi ellenőrzés és a törvényességi felügyelet között jelentős tartalmi különbség van, törvényességi felügyelet keretében ugyanis a felügyeleti szerv felfüggesztheti a felügyelt szerv döntését, illetve működését.

A jogszabály a kormányzati átadás-átvételre vonatkozó rendelkezései a kihirdetés napján hatályba lépnek, míg a törvény többi része "az országgyűlési képviselők 2010. évi általános választását követően megalakult Országgyűlés által választott miniszterelnök megválasztásával egyidejűleg lép hatályba".