Schiffer András: Az LMP nevek helyett érveket vár a Fidesztől az új államfő megválasztásakor

Infostart
2010. május 19. 21:39
A Lehet Más a Politika parlamenti frakciójának vezetője az új köztársasági elnök választásáról szólva azt hangsúlyozta az InfoRádió Aréna című műsorában, hogy a Fidesztől nem neveket akar hallani, hanem a jelölt melletti szempontokat. Schiffer András arról is beszélt, hogy egymilliárd forintban maximálnák a választási kampányra fordítható pártkiadásokat.

Öt évvel ezelőtt, parlamenten kívüli politikai mozgalomként más volt a helyzetünk - mondta az államfőválasztásról Schiffer András. Most önmagunkban nem tudunk elnököt jelölni, mégis teszünk egy gesztust. A következő hetekben döntjük majd el, hogy milyet  - tette hozzá.

Az LMP már kifejezte rokonszenvét Sólyom László felé, ugyanakkor a Fidesz kétharmaddal tud elnököt választani. Tehát ebben a felosztásban mi nem neveket várunk a kormányzó párttól, hanem szempontokat - fejtette ki a frakcióvezető.

Schiffer András úgy látja, amikor ekkora többséggel kormányoznak egy országot, akkor még inkább felértékelődik az államfő függetlensége és keménysége. A köztársasági elnök így az állam demokratikus működése felett akképp tud őrködni, miként azt Sólyom László tette. Az LMP számára ez az elsődleges követelmény - jegyezte meg a frakcióvezető.

Az LMP frakcióvezetője a pártok kampányfinanszírozásáról elmondta: egymilliárd forintban maximálnák a választási kampányra fordítható pártkiadásokat.

Amikor ugyanis egy kisebb összeget jelöl meg a törvény, akkor cinkosan összekacsintanak a pártok, és ennek többszörösét költik el. Schiffer András szerint ezért betonba kell önteni egy viszonylag tűrhető számot.

Az LMP decemberben benyújtandó törvényjavaslatában a támogatók által adható pénzt is limitálnák, jogi személyeknél ötmillió, magánszeméyeknél kétmillió forintban.

Igaz, hogy az ő mostani kampányukat 14 millió forinttal segítette egy magánszemély - ismerte el a frakcióvezető, de szerinte a többi pártnál ennél sokkal nagyobb tételek is voltak.

Hanganyag: Kocsonya Zoltán


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Schiffer András az államfõválasztásról
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást
Schiffer András a kampányfinanszírozásról
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást