Pintér Sándor: Az árvízhelyzet kezelése lesz a legfontosabb teendőnk

Infostart
2010. május 19. 18:44
Az árvíz sújtotta borsodi térségben, Miskolcon és Edelényben tájékozódott ma a következő kormány teendőiről Pintér Sándor leendő belügyminiszter. A kijelölt tárcavezető az InfoRádiónak elmondta: az első számú feladat az árvízhelyzet kezelése és a károk helyreállítása lesz, ez fontosabb még a közrend- és közbiztonság újjászervezésénél is.

Rendkívüli emberek dolgoznak a gátakon, és rendkívüli összefogást tapasztaltam - jelentette ki Pintér Sándor, miután bejárt néhány árvíz sújtotta borsodi települést.

A leendő belügyminiszter közölte: az természetes, hogy a védekezésben részt vesznek a rendőrség és a vám- és pénzügyőrség dolgozói, hiszen ez a feladat a kötelezettségükhöz tartozik: a Magyar Köztársaság szolgálata benne van az esküjükben is.

Pintér Sándor nem akarta megjósolni, mennyibe kerül majd a kárelhárítás. Mint mondta, előbb tájékozódnia kell, hogy milyen összegeket használtak fel eddig a védekezésre, kárenyhítésre.

A kijelölt miniszter meggyőződése, hogy ez a helyzet nem idéz elő bűnözési hullámot. Szerinte a szegény ember akkor is becsületes marad, ha még jobban elszegényedik.

Legfontosabb feladatának hivatalba lépése után az árvízhelyzet kezelését tartja Pintér Sándor. Úgy véli, a jelenlegi kormány 800 millió forintos vis major keretét a védekezés biztosan felemészti.

Igaz, hogy eddig a közbiztonság helyreállítását nevezte az első számú teendőnek, a mostani rendkívüli helyzetben ez a második helyre szorult - jegyezte meg a kijelölt tárcavezető.

Hanganyag: Hegedûs Zsuzsa

KAPCSOLÓDÓ HANG:
Hanganyag
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást