Schmitt Pál: a parlament meg fog emlékezni Trianonról

Infostart
2010. május 18. 20:06
Jövő szombaton teheti le az esküt a kijelölt miniszterelnök, és ekkor szavazhat az Országgyűlés a kormányprogramról is - döntött délutáni ülésén a Házbizottság.

Feszes ütemterv szerint folytatódik egészen jövő szombatig az Országgyűlés munkája. A Fidesz javaslatára ezen a héten csütörtökön és pénteken, jövő héten pedig keddtől szombatig minden nap ülésezik a parlament.

A kormánypárt frakcióvezetője a Házbizottság ülése után bejelentette, csütörtökön szavazhat az országgyűlés a kisebb parlamentet és a miniszterelnök-helyettesi pozíciót rögzítő alkotmánymódosításról, a minisztériumok felállításáról, valamint a közigazgatás átalakításáról, pénteken késő estére pedig lezárulhat a vita a kettős állampolgárságról, az önkormányzatok karcsúsításáról és a parkolásról.

Lázár János úgy tervezi, hogy még ezen a héten terítékre kerülhet a 2006. augusztus 20-i és az október 23-i áldozatok kárpótlásáról és a kormány felelősségvállalásáról szóló javaslat.

"A hétvégén a miniszterelnök-jelölt beterjeszti a miniszterelnöki programot. Azt javasoljuk az Országgyűlésnek, hogy 25-én kora délután kezdődjön meg a kormányprogram vitája, folytatódjon 26-án. 28-án és 29-én az országgyűlés bizottságai hallgassák meg a miniszterjelölteket, és várhatóan a hétvégén, 29-én az új miniszterelnök és az új kormány tegye le az esküt." - mondta Lázár János.

A szocialisták és az LMP-sek lassítanának, szerintük több idő kellene az ilyen horderejű törvények megvitatásához. Mesterházy Attila MSZP-s frakcióvezető azt mondta, csütörtökön a teljes szocialista frakció Pécsett lesz Toller László volt képviselő temetésén, így ők csak előtte és utána tudnak részt venni a munkában.

Schmitt Pál, az Országgyűlés elnöke a házbizottság ülése után közölte, a parlament meg fog emlékezni Trianonról: "Június 4-re a trianoni szerződés aláírásának napja alkalmából egy emlékülést kezdeményezek itt az Országházban."

Schmitt Pál hozzátette, az emlékülés délután lesz, a részleteket később közli.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Hanganyag
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást